Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Rendőrök őrizetbe veszik Jimmy Lai hongkongi médiamogult a nemzetbiztonsági törvény által bűncselekménynek minősített külföldiekkel való összejátszás gyanúja miatt Hongkongban 2020. augusztus 10-én. A 71 éves Lait két fiával, valamint az általa alapított Apple Daily című hongkongi lap felsővezetőivel együtt vették őrizetbe.
Nyitókép: MTI/EPA/Vernon Jüen

Elfogadta az ítéletet, börtönben halhat meg Jimmy Lai hongkongi médiamogul

Komoly nemzetközi felháborodást keltett a Kínai Kommunista Pártot kritizáló médiamágnás ellen folytatott eljárás, aminek a végén most húsz év börtönre ítélték. Gyermekei azonban aggódnak az egészségi állapotáért, szerintük ha börtönbe kerül, rövidesen meghal.

A hongkongi médiamágnás Jimmy Lai nem fellebbezi meg a külföldi erőkkel való összejátszás és lázadás vádjával ellene hozott ítéletet, amelyben 20 év börtönbüntetést szabtak ki rá – közölte az egyik ügyvéd pénteken.

A mára bezárt, demokráciapárti Apple Daily újság alapítója, a 78 éves Jimmy Lai a Kínai Kommunista Párt egyik leghangosabb kritikusának számított. A mintegy öt évig tartó bírósági ügy véget ért, miután decemberben két vádpontban elítélték külföldi erőkkel való összejátszásért, egy vádpontban pedig lázító anyagok közzétételéért.

Jimmy Lai jogi csapatának egyik tagja a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy ügyfele nem fellebbez a brit és az amerikai kormány által is bírálat tárgyává tett ítélet ellen. „Megerősíthetjük, hogy egyértelmű és végleges utasítást kaptunk arra, hogy ne nyújtsunk be fellebbezést az ítélet vagy a büntetés ellen.”

A médiamágnás fia és lánya felhívták a figyelmet arra, hogy apjuk meghalhat a börtönben, mivel több mint öt év magánzárkában töltött idő után egészségi állapota romlik. Cukorbetegségben szenved, és magas a vérnyomása.

Jogi szervezetek és számos ország Jimmy Lai szabadon bocsátását követelte. Donald Trump amerikai elnök felvetette a kérdést kínai kollégájának, Hszi Csin-pingnek, és várhatóan a hónap végén Pekingbe tervezett látogatása során is foglalkozni fog a kérdéssel.

Hongkong és Peking azt állítja, hogy Jimmy Lai tisztességes tárgyalást kapott, és a nemzetbiztonsági törvény értelmében, amely a 2019-es, tömeges demokráciapárti tüntetések óta helyreállította a rendet a városban, mindenkit egyenlően kezelnek.

A múlt hónapban egy másik ügyben Hongkong fellebbviteli bírósága hatályon kívül helyezte a Laira korábban csalásért kiszabott ítéletet és megsemmisítette 69 hónapos büntetését.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×