Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.75
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Vlagyimir Putyin orosz elnök év végi sajtóértekezlete a moszkvai Gosztyinnij Dvorban 2024. december 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Nyilatkozatot tett Donald Trump a Vlagyimir Putyinnal folytatott 20 perces telefonbeszélgetésről

Donald Trump amerikai elnök kijelentette a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva, hogy csalódott Vlagyimir Putyinban, amiért többszöri próbálkozás ellenére sem tudott egyezségre jutni az orosz államfővel az ukrajnai tűzszünetről.

A kedden ismertetett húszperces telefonos interjúban Trump elmondta: hivatalba lépése óta eddig négyszer gondolta úgy, sikerült megállapodást elérnie Putyinnal, "aztán az ember azt látja, hogy (Putyin) lebombázott Kijevben egy idősotthont vagy valamit".

"Csalódtam benne, de ez nem jelenti azt, hogy befejeztem vele a kapcsolattartást" - mondta az amerikai elnök.

Arra a kérdésre, hogy bízik-e még az orosz elnökben,

Donald Trump azt mondta, hogy "őszintén szólva szinte senkiben" nem bízik.

Az amerikai elnök Mark Rutte NATO-főtitkárral tartott előző napi washingtoni megbeszélése után bejelentette, hogy az Egyesült Államok a NATO közvetítésével juttat Ukrajnába fegyvereket, amelyeket azt atlanti szövetség tagjai kifizetnek Washingtonnak.

Trump azt is közölte, hogy 100 százalékos "másodlagos vámokat" vezet be Oroszországgal szemben, ha 50 napon belül nem jön létre békemegállapodás.

A keddi BBC-interjúban az amerikai elnök dicsérően szólt a NATO változó hozzáállásáról is a közös védelmi kiadások ügyében.

Felidézte: a legutóbbi NATO-csúcson megállapodás született arról, hogy a tagországok 2035-ig hazai össztermékük (GDP) 5 százalékára növelik katonai ráfordításaikat.

Donald Trump szerint ez évente több mint ezermilliárd dollárnyi védelmi kiadási többletet jelent majd.

Arra a kérdésre, hogy korábbi kijelentéseihez híven továbbra is elavult szerveződésnek tartja-e NATO-t, a BBC-interjúban az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy

a NATO most már a szövetségről alkotott korábbi véleményéhez képest éppen ellenkező irányban halad, mivel a szövetségesek "végre fizetik a számlájukat,

amelyet eddig szinte száz százalékban Amerika fizetett, és ez nagyon igazságtalan volt".

Trump hangsúlyozta: változatlanul elkötelezett a NATO kollektív védelmi alapelve mellett, egyebek mellett azért is, mert ennek révén "a kis országok is meg tudják védeni magukat a nagyokkal szemben".

Nagy-Britanniához és a munkáspárti brit kormányhoz fűződő viszonyáról szólva az amerikai elnök azt mondta: kedveli Keir Starmer miniszterelnököt, "annak ellenére is", hogy Starmer "liberális".

Trump szeptember 17-én állami látogatásra - vagyis hivatalosan nem a brit kormány, hanem III. Károly király vendégeként - Nagy-Britanniába utazik. A látogatás időpontja azt valószínűsíti, hogy az amerikai elnök nem mond beszédet a brit parlamentben, mivel a brit politikai pártok hagyományosan szeptember második felében tartják éves kongresszusaikat, és ebben az időszakban az alsóház nem ülésezik.

Arra a kérdésre, hogy szeretné-e, ha látogatása alkalmából rendkívüli ülésre hívnák össze a londoni parlamentet, Trump a keddi BBC-interjúban nemmel válaszolt, úgy fogalmazva: azt szeretné, ha a képviselők "lazítanának egy kicsit".

Emmanuel Macron francia elnök, aki a múlt héten járt állami látogatáson Londonban, felszólalt az alsóház és a felső kamara, a Lordok Háza tagjai előtt, és Barack Obama volt amerikai elnök is beszédet mondott a brit parlamentben 2011-es állami látogatása idején.

Trump így is kivételes bánásmódban részesül brit részről, mivel első elnöki időszakában is járt állami látogatáson Londonban, és a brit diplomáciatörténetben még nem volt példa arra, hogy ugyanazt az amerikai elnököt kétszer is állami látogatásra invitálja a brit uralkodó.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×