Infostart.hu
eur:
365.91
usd:
313.56
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
London, 2023. november 7.III. Károly brit uralkodó és felesége, Kamilla királyné távozik a felsőház ülésterméből, miután a király megnyitotta az 58. parlament negyedik ülésszakát Londonban 2023. november 7-én. A trónbeszéd - amely III. Károly első parlamenti beszéde uralkodóként - a konzervatív kormánynak az új ülésszakra vonatkozó törvénykezési munkatervét ismerteti.
Nyitókép: MTI/AP/Getty pool/Leon Neal

Tüntetők fütyülték ki III. Károlyt, a szakértő szerint drámai változást is bejelentett a király

Édesanyja, II. Erzsébet tavaly szeptemberi halála után először nyitotta meg uralkodóként az új törvényalkotási évadot III. Károly brit király. Szabó Barnabás, a Magyar Külügyi Intézet külső szakértője azt mondta az InfoRádiónak, hogy jól érzékelhetően egyre több teret engednek a társadalomnak elégedetlenségük kifejezésére.

A II. Erzsébet által is gyakorolt hagyományt folytatva III. Károly elnökölt a brit parlamenti ülésszak megnyitóján, melynek keretében kedden tartotta meg első királyi beszédét a törvényhozás két háza előtt. A helyi tradíciók szerint az ülésszakot az uralkodó nyitja meg, és ő is ismerteti a kormány jogalkotási tervét.

A beszéd többek közt abból a szempontból is különleges volt, hogy kritikus év következik Nagy-Britanniában, hiszen jövőre – vagy legkésőbb 2025 elején – parlamenti választásokat tartanak. A parlamenti évadokat megnyitó trónbeszédeket mindig a kormány állítja össze, az uralkodó csak felolvassa, beleszólási, módosítási joga nincs.

A III. Károly által most ismertetett kormányprogram valószínűleg az utolsó volt a következő választások előtt.

Szabó Barnabás azt mondta az InfoRádiónak, hogy a trónbeszédben nem hangzott el sok újdonság a korábbi konzervatív ígéretekhez és hasonló uralkodói felszólalásokhoz képest. A fókuszba leginkább a bűnüldözés került, a beszéd alapján kilátásba helyezhetik a különböző erőszakos bűncselekmények szigorúbb büntetését az Egyesült Királyságban.

A Magyar Külügyi Intézet szakértője szerint a Büntető Törvénykönyv módosítására tett javaslatok egyfajta üzenetnek tekinthetők „a törvényesség és az igazságosság iránt érzékeny választóknak”.

A kiemelt programpontok között szerepel a dohánytermékek értékesítésének fokozatos betiltása is. Megfogalmazódott egy olyan javaslat, amely szerint évenként emelni kellene azt a korhatárt, ami alatt nem lehet legálisan cigarettát vásárolni az Egyesült Királyságban, amivel a király elmondása szerint

az a cél, hogy „dohányzásmentes generáció” jöjjön létre.

A szakértő értékelése szerint ez a programpont „meglehetősen drámainak hangzik”, és nem kizárható, hogy nagy társadalmi változásokat eredményezhet.

Ugyancsak nagy visszhangot kiváltó javaslat volt az új olaj- és földgázkitermelési engedélyek kiadása. A kormány az energiaellátási biztonság megerősítése érdekében tervezi ezt. Az elvárás az, hogy Nagy-Britannia ne legyen rászorulva „ellenséges rezsimek" energiahordozóira. A program első jelentős intézkedéseként szeptemberben engedélyezték a termelés megkezdését a skóciai Shetland-szigetektől északnyugatra fekvő Rosebank lelőhelyen, amely a legnagyobb, művelés alatt még nem álló brit tengeri olajmező.

Monarchiaellenes tüntetők III. Károly beszédét megelőzően a törvényhozás épülete előtt gyűltek össze, különféle táblákat tartottak a magasba, melyek közül néhányon a „Nem az én királyom!” felirat volt. Amikor a brit uralkodó a beszéde után a Parlamentből a Buckingham-palota felé indult, a monarchiaellenes protestálók skandálva és pfujolva fejezték ki nemtetszésüket.

Szabó Barnabás úgy véli, ezekkel az akciókkal, tüntetésekkel még nem kérdőjeleződik meg a brit monarchia létjogosultsága. Ami szerinte érdekes változás a korábbi évek tapasztalataihoz képest, hogy az illetékesek kevesebb energiát fordítanak arra, hogy ezeket a monarchiaellenes demonstrációkat minél messzebb szorítsák vissza a ceremoniális események útvonalától. Úgy tűnik tehát, hogy

„valamivel nagyobb lehetőség nyílik a társadalom számára az elégedetlenség kinyilvánítására”.

A brit lakosság körében azonban nem tapasztalható kirívó ellenszenv a monarchia intézményével szemben az elemző szerint. Hozzátette: sokan jósolták azt, hogy „valamilyen keményebb próbatétel” előtt áll a királyi család, ami még akár be is következhet, jelenleg azonban nem érzékelhetők erre utaló komolyabb jelek. Szabó Barnabás végül úgy fogalmazott: II. Erzsébet halálával kidőlt a monarchia egyik nagyon fontos oszlopa, de egyelőre nem tűnik úgy, hogy „ez máris az egész épület összeomlását vonná maga után”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×