A Gripen remek választás lenne az ukránoknak, mivel a svédek éppen egy, a most folyó háborúhoz nagyon hasonló helyzethez fejlesztették ki ezt a harci gépet. A korábban hosszú évtizedekig semleges Svédország egyáltalán nem zárta ki, hogy hatalmas déli szomszédja, az egykori Szovjetunió egyszer csak rátámad. Márpedig az alig tíz és fél milliós ország csak akkor vehette volna fel eséllyel a harcot a szovjet haderővel, ha sikerül kivívnia a légi fölényt.
A svéd katonai tervezők mindig is szorosan követték és elemezték a helyi háborúk tapasztalatait, amelyek közül talán a legnagyobb hatást az 1967-es arab–izraeli háború gyakorolta rájuk. Az egyiptomi haderő elsöprőnek ígérkező számbeli fölényét az izraeliek a légierővel akarták kiegyenlíteni, ezért a háború első órájában csapásokat mértek az ellenség repülőtereire. Szétbombázták a kifutópályákat és a földön semmisítették meg egyiptomi harci gépek nagy többségét. Olyan pusztítást végeztek, ami kiütötte az egyiptomi légierőt, és ennyi elég is volt, mivel a háború hat nap után véget ért.
Nyilvánvaló volt, hogy egy konfliktus esetén a svéd légierő bázisai kiemelt célpontoknak számítanának, viszont ezeket képtelenek lennének megvédeni. A megoldás csak az lehetett, ha már az összecsapások kezdetén sikerül széttelepíteni a harci gépeket lehetőleg minél több, kisebb repülőtérre.
Ennek megfelelően a svédek több száz ideiglenes leszállóhelyet alakítottak ki,
ahonnan háború esetén egy-két géppárt lehetne üzemeltetni. Ezek a helyek gyakran csak aszfaltozott erdészeti utak, vagy autóutak, sztrádák kisebb szakaszai, amiket a repülők fel- és leszállásának idejére lezárnak és melléjük üzemanyagot, fegyvereket, valamint néhány katonát telepítenek.
Persze ahhoz, hogy kihasználhassák a szükségrepterek adta előnyöket, olyan repülőgép kellett, amit ilyen nomád körülmények között is lehet üzemeltetni. Már a Gripen elődjét, a JA 37 Viggent is úgy tervezték, hogy alkalmas legyen a tábori körülmények közti működésre. Például a világon egyedül álló módon, a gép hajtóművére olyan sugárfordítót szereltek, mint ami az utasszállító gépeken is van. Ennek segítségével nemcsak extrém rövid úton lehetett lefékezni a gépet, hanem a földet érést követően a Viggen még tolatni is tudott.
A JA 37 bár nagyszerű harci gép volt, eljárt felette az idő, és új típussal kellet felváltani. A Viggennel szerzett tapasztalatokat maradéktalanul felhasználták a Gripen tervezésénél. Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a váltótípus legalább 50 százalékkal legyen kisebb, mint az elődje. Így a repülő minden fontos rendszerét a földön állva vagy ülve el lehet érni, nem kell hozzá létra, vagy különleges állvány. Az újrafegyverzést és az üzemanyag-feltöltést is a lehető legjobban leegyszerűsítették. Néhány sorkatona, egy altiszt irányításával, gyorsan végrehajthatja a gép felkészítését egy újabb harcfordulóra. A gyorsaság azért is fontos, mert ezzel meg lehet sokszorozni a bevetések számát, vagyis
kevesebb számú gép is ugyanannyi akcióra képes, mint egy létszámában nagyobb légierő.
A kifejezetten egyszerű kiszolgálás, a rövid újratöltési idő kimondottan kedvező lenne az ukránok számára. Már most is komoly gondot jelent nekik, hogy az oroszok ismerik a katonai reptereik helyét és azokat bármikor támadhatják nagy hatótávolságú rakétákkal vagy manőverező robotrepülőgépekkel. Ezért kénytelen voltak létrehozni egy sor új szükségrepteret, amelyek között folyamatosan mozgatják is a gépeiket. De mennyivel egyszerűbb dolguk lenne, ha olyan repülőkkel rendelkeznének, amelyeknek elég egy pár száz méternyi egyenes aszfalt, a feltöltést pedig néhány sorkatona is elvégezhetné.
A Gripen kis mérete nemcsak a földi kiszolgálásnál előny, hanem a felderítését is megnehezíti. A JAS 39-es úgynevezett radarkeresztmetszete, vagyis a lokátorhullámokat visszaverő felülete az összes hadrendben lévő negyedik generációs harci gépénél kisebb. Az ellenség így csak sokkal közelebbről tudja észrevenni.
Ellenben a Gripen kiváló radarja már nagyobb távolságból is érzékelheti a veszélyt. Főleg, ha olyan hatalmas méretű repülőgépekről van szó, mint az orosz Szu-35-ös. Némi túlzással, de a Szuhoj még nem is látja a Gripent, amikor az már régen célba vette. Ezt az előnyt remekül ki lehet használni a látóhatáron túli légi harcban. Kérdés, hogy az ukránok ehhez milyen rakétát kaphatnak. Mind az amerikai AIM-120 AMRAAM, mind pedig az európai fejlesztésű Meteor rakéta kitűnő párosítás lenne a Gripennel.
A Gripen szállítása a svédeknek is megérné, hiszen nyilván a gépek legalább egy részéért fizetnének az ukránok. De ennél sokkal fontosabb lenne, hogy a Gripen végre harcban is bizonyíthassa képességeit. Egy fegyvernek nincs jobb reklám, mint az, ha már éles helyzetben is kipróbálták és vannak vele kedvező harctéri tapasztalatok.
Mindenesetre valami már megindult a két fél között.
Május végén a svéd védelmi miniszter egy tévéinterjúban közölte, hogy kormánya "pozitív szellemben" vizsgálja az ukránok Gripen iránti érdeklődését. Pål Jonson szerint engedélyezhetik, hogy ukrán pilóták kipróbálják a JAS 39-est és a gép szimulátorát, illetve a szakértőik tanulmányozhatják a Gripen földi támogató rendszereit. Mi mást jelentene ez mint azt, hogy a svédek sem akarnak kimaradni a vadászgépek szállításából?
Állítólag 16-18 repülőgép átadásáról lenne szó első körben. Mivel a svéd légierő jelenleg a Gripen C/D változatából 98 darabbal rendelkezik, ekkora mennyiség azért érzékenyen érintené az ország védelmi képességeit. (Főleg, hogy más források csak nyolcvan aktív példányt említenek.) Persze Svédország lényegében már a NATO tagja – még ha Magyarország és Törökország eddig nem is hagyta jóvá a csatlakozást –, így számíthat a szövetség védelmére.
Viszont van raktáron 24 darab, valószínűleg a legelső, A/B sorozatból való Gripen, amelyek vagy átépítésre, vagy szétbontásra várnak. Noha ezek valamivel gyengébb elektronikával rendelkeznek, megfelelő rakétafegyverzettel mégis veszélyes ellenfelei lehetnének az orosz harci gépeknek.
