Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Divinyi Zsombort jelölte az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói tisztségére Forsthoffer Ágnes házelnök 2026. július 2-án
Nyitókép: Facebook/Forsthoffer Ágnes

Fontos új vezetőt mutatott be Forsthoffer Ágnes az Országgyűlésben

Divinyi Zsombort jelölte az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói tisztségére Forsthoffer Ágnes házelnök, miután a nyílt pályázatra 94-en jelentkeztek. Divinyi Zsombor bemutatkozott a házbizottsági ülésen, várhatóan július 15-én kezdi meg hivatalvezetői tevékenységét.

„A többkörös kiválasztási folyamatot független HR specialisták segítették” – hangsúlyozta Forsthoffer Ágnes házelnök a Facebook-oldalán, hangsúlyozva: „Divinyi Zsombor történész, politológus, közgazdász több mint 10 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Államigazgatási területen és versenyszférában egyaránt komoly sikereket ért el. Közigazgatási szakvizsgával és közbeszerzési referens végzettséggel is rendelkezik”.

Mint a házelnök írja, feladata lesz többek között

  • a meglévő stabil szakmai alapokra építkező, de a modern kori kihívásoknak egyre inkább megfelelő hivatal vezetése,
  • a munkatársak megbecsülésén alapuló szervezeti kultúra erősítése,
  • a politikai semlegesség, a transzparens működés biztosítása.

Magyar Péter miniszterelnök a kormányszóvivői tájékoztatón ma hangsúlyozta: a tisza-kormány a nyílt pályáztatás híve, nem politikai kinevezetteket akar a fontos pozíciókra, így nyílt pályázatot írnak majd ki többek között a közmédia vezetésére, mint ahogy a NAV elnöki pozíciójára is.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×