Infostart.hu
eur:
386.14
usd:
330.39
bux:
116637.91
2026. január 12. hétfő Ernő
Magyar katonák által célra kilőtt, francia gyártmányú Mistral típusú közeli hatótávolságú légvédelmi rakéta a lengyelországi ustkai lőtér tengerpartján 2013. augusztus 21-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Magyarország és még négy európai állam francia rakétákat vásárol

Emmanuel Macron francia elnök jelentette be, hogy Franciaország, Észtország, Magyarország, Belgium és Ciprus közösen vásárol Mistral rövid hatótávolságú föld-levegő légvédelmi rakétákat.

"Ez egy nagyon szép példája az európaiak szuverén együttműködésének egy olyan típusból, amely nagyon is hatékony, és amely nem volt eddig eléggé fedezve" - idézte a köztársasági elnöknek egy párizsi légvédelmi konferencián elmondott beszédét az AFP hírügynökség.

Az öt európai ország szándéknyilatkozatot írta alá "több száz Mistral rakéta" beszerzéséről - mondta egy elnöki tanácsadó a hírügynökségnek, kiemelve, hogy "ez az első közös vásárlás ebből a típusú eszközből".

A Mistral célkövető föld-levegő rakétát az európai multinacionális vállalat, az MBDA gyártja. A francia SATCP rakétán alapuló eszköz fejlesztését 1974-ben kezdték el, első változatát 1988-ban rendszeresítették a francia hadseregben,

a célpontokat 6 kilométeres távolságig el tudja érni.

Franciaország az európai álláspontok összehangolása céljából szervezte a párizsi légvédelmi konferenciát, miután Németország októberben elindította a légvédelmi európai kezdeményezést (Euro Sky Shield) 17 ország részvételével, de azt sem Franciaország, sem Olaszország, sem Lengyelország nem támogatta. Az elképzelés német (Iris-T), amerikai (Patriot) és izraeli (Arrow-3) légvédelmi rendszerek vásárlása.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Az elmúlt héten a geopolitikai hírekre figyeltek a befektetők, és úgy tűnik, hogy ez ezen a héten sem lesz másképp, hiszen a hetek óta tartó iráni tüntetések miatt Donald Trump állítólag katonai beavatkozást fontolgat az országban. Eközben az amerikai határidős indexekre az is nyomást helyez, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell Donald Trump nyomásgyakorlásának és megfélemlítésének nevezett. Az ázsiai piacok eközben kis emelkedést mutattak, Európában viszont lefelé vették az irányt a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×