Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.91
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
black pistol and cartridges on a brown wooden background
Nyitókép: SolidMaks/Getty Images

Az amerikai tini listát írt kivégzendő osztálytársairól, mégis visszamehet osztályába

Egy Kentuckyban található iskolába járt a diák: osztálytársainak szülei meg akarják akadályozni, hogy ismét azok mellett tanulhasson, akiket meg akart ölni.

A 14 éves iskolással szemben másodfokú terrorfenyegetés miatt indult eljárás, ennek ellenére ismét bejárhat ugyanabba az intézménybe, ahol eddig is végezte tanulmányait.

"Akármilyen segítséget is kapott, továbbra is fenyegetést jelent" - fogalmazott az NBC News szerint Deanna Corbin, egy aggódó szülő az osztályból.

Az igazgató fia is rajta volt a listán

Rob Bidleman gyermeke rajta volt a tinédzser állítólagos halállistáján: elmondása szerint az iskola, a Connor High School igazgatója értesítette őt arról, hogy a gyermek visszatérhet osztályába.

"Érzelmileg nagyon megviselt a hír. Csak arra tudtam gondolni, hogy a gyerekem veszélyben van, pedig nem tett semmi rosszat" - fogalmazott. Egy másik szülő, Karen Wells szerint az intézmény vezetője, Andy Wyckoff maga is nehéz helyzetbe került, mivel az ő gyermeke is szerepelt az ominózus listán: a döntést nem ő, hanem a Boone megyei oktatási bizottság hozta meg.

Nem viszi máshová gyermekét az igazgató

"Nem hiszem, hogy ez a helyes döntés az adminisztráció részéről. Szerintem felesleges terhet ró Wyckoff igazgatóra azáltal, hogy a saját fia is szerepel a listán.

Minden nap pártatlannak kell lennie, mégis meg kell adnia ennek a gyereknek, amire szüksége van.

Nyilvánvaló, hogy szüksége van egy közösségre, amely mögé áll, hogy segítsen neki, mert egy nap a mi társadalmunkban fog élni" - fogalmazott Wells.

Az ügyről beszélt maga az igazgató is, aki nem tervezi, hogy gyermeke intézményt változtasson a döntés miatt. Úgy fogalmazott, hogy mivel a 14 éves fiú fiatalkorú, az aktái titkosítva vannak, így ő sem ismeri az eljárás állását.

"Tisztában vagyok vele, hogy néhány szülő átvitte a gyerekét más iskolába, de én nem fogom átvinni a fiamat" - mondta.

Másik tinédzser ügyében is zajlik eljárás

Pénteken Matthew Turner, a Boone megyei iskolai körzet főfelügyelője a szülőknek írt levelében azt mondta, hogy meg van kötve a keze, és arra buzdította őket, hogy beszéljenek a helyi állami törvényhozóval.

"Kentucky alkotmánya minden gyermek számára előítélet nélkül garantálja a közoktatáshoz való jogot, és kötelességünk követni az állami törvényeket" - írta Turner, aki szerint

a gyerekek biztonságban lesznek,

ők megtettek ennek érdekében minden intézkedést.

Ugyanebben az iskolában egy másik 14 éves diák ellen is eljárást indult, mert arról írt az interneten, hogy kést visz az iskolába, hogy megöljön egy tanárt.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×