Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
317.72
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
London, 2016. szeptember 29.David Shrigley brit képzőművész Really Good (Nagyon jó) című, aránytalanul hosszú hüvelykujjat formázó bronzszobrát nézik esernyős érdeklődők a londoni Trafalgar téren 2016. szeptember 29-én, miután Sadiq Khan londoni polgármester leleplezte a 7 méter magas alkotást. Az 1844-ben átadott tér négy sarkában álló szobortalpak közül az egyetlen üresen maradt alapzaton 1999 óta a brit Királyi Művészeti Társaság (RSA), majd az erre a célra 2005-ben létrejött bizottság kortárs képzőművészek szobrait állítja ki. (MTI/EPA/Andy Rain)
Nyitókép: ANDY RAIN

Londoni Magyar Ház: hétemeletes épületet vett a Trafalgar térnél a magyar kormány

Hétvégi magyar iskola, színházterem is lesz majd az épületben, kiállításokat, előadásokat is tartanak benne a helyi magyarság részére.

A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a Londoni Magyar Ház lesz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter, a Facebookon közzétett videobejegyzésében.

Szijjártó Péter elmondta, hétvégi magyar iskola, színházterem is lesz majd az épületben, ahol kiállításokat, előadásokat is tartanak a helyi magyarság részére.

A tárcavezető hangsúlyozta, Londonban és a környékén sok magyar él, ott dolgoznak vagy tanulnak, de

eddig a városban nem volt igazán méltó otthona a magyar kultúrának, a magyar közösségnek, a magyar identitás megőrzésének.

A kabinet egy nagy, ikonikus épületet vásárolt meg "annak érdekében, hogy Magyarországhoz, ehhez az ezeréves államisággal rendelkező országhoz méltó helyen őrizhessük és mutathassuk be a kultúránkat Londonban" – fogalmazott Szijjártó Péter.

Kiemelte, az új Magyar Ház egy új találkozási pont lesz az Angliában élő magyarok számára.

"Van benne színházterem, lesz benne kávézó, kiállításokat, előadásokat fogunk rendezni" - mondta a miniszter, hozzátéve, a gyermekek számára a hétvégi iskola lehetősége, a magyar nyelv oktatása is megtalálható lesz majd a kínálatban.

"Hogy a ház igazán méltó legyen és tudja fogadni a magyar embereket, most felújítják, és amint a felújítás befejeződik, néhány hónap múlva a Londonban és környékén élő magyarok birtokba vehetik majd" – jelentette ki Szijjártó Péter.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy "ez a ház egy új találkozási pontként, egy új közösségépítő erőként fogja majd szolgálni a Londonban és környékén élő magyarokat".

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×