eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Pexels.com

Szakítás a koronavírussal: öt ország útja az új normalitás felé

Másfél évvel a járvány kezdete után egyes országok úgy döntöttek, szakítanak a szigorú lezárásokkal, és megkezdik az együttélést az új koronavírussal.

Ezekre az országokra érdemes figyelni, hogy kiderülhessen, valóban itt van-e már az ideje a stratégiaváltásnak. Öt olyan országot mutatunk be a CNN cikke alapján, amelyek vagy átoltottsági arányuk magas voltából fakadóan, vagy pedig a megszorítások gazdaságukra gyakorolt hatásából kifolyólag úgy döntöttek, véget vetnek a bezárkózásnak.

Dánia: már nem kritikus a veszély

Az ország szeptember 10-én minden korlátozást eltörölt azzal, hogy a koronavírus már nem jelent kritikus veszélyt: ennek értelmében a dánok nagy csoportokban is gyülekezhetnek, beléphetnek nyilvános helyekre maszk használata nélkül, és nem kell oltási igazolványt felmutatniuk, ha étterembe mennének.

Az ország átoltottsága 74 százalékos, a koronavírus átviteli rátája, az r szám pedig 0,7 az országban.

Ez azt jelenti, hogy leszálló ágban van a pandémia Dániában.

"A vakcinák és az összes dán állampolgár hosszú időn át tartó nagyszerű erőfeszítései adtak alapot annak, hogy ide juthassunk" – mondta Magnus Heunicke egészségügyi miniszter. Az optimizmus ellenére a múlt hónapban óvatosságra intett, amikor a kormány bejelentette a korlátozások tervezett végét. "Bár most jól állunk, még nem vagyunk túl a járványon. A kormány nem fog habozni, hogy gyorsan cselekedjen, ha a járvány ismét veszélyezteti társadalmunk fontos funkcióit" – tette hozzá.

Szingapúr: a delta veszélyeztet

Az ország már júniusban kihirdette a paradigmaváltást, mely szerint oltásokkal és a kórházban kezeltek számának monitorozásával igyekeznek féken tartani a járványt korlátozó intézkedések helyett.

"A rossz hír az, hogy a koronavírus talán soha nem tűnik el. A jó hír az, hogy normális életet lehet élni vele a környezetünkben" – írták akkoriban vezető tisztviselők egy véleménycikkben. Augusztusban enyhíteni kezdtek bizonyos korlátozásokon, engedélyezték, hogy a teljesen beoltott emberek éttermekben étkezzenek, és a korábbi kettő helyett ötfős csoportokban gyűljenek össze.

A delta variáns okozta agresszív terjedés máris veszélyezteti elért eredményeiket.

Egyelőre alaposabb kontkatkutatás, az esetek és kitörések izolálása, valamint a magas kockázatú munkavállalók gyakoribb kötelező vizsgálata segít nekik ebben. Kedden azonban így is egyéves csúcsra jutott a fertőzöttek száma. Az országban 81 százalékos az átoltottság.

Thaiföld: a turizmusért nyitnak

Bangkok és egyéb turistacélpontok már a jövő hónapban megnyithatnak az utazók előtt: az ország kritikus fontosságú iparágát, a turizmust a növekvő fertőzésszámok ellenére igyekszik újraéleszteni. A kiterjesztett program értelmében a teljesen beoltott és teszteket is vállaló turisták beléphetnek a látványosságok területére.

Phuket már július elsején megnyitott a turisták előtt

karantén nélkül, Koh Samui, Koh Pha Ngan és Koh Tao szigete pedig július 15-én követte a példát.

Thaiföld 2020-ban ügyesen kezelte a járvány, de idén nehézségekbe ütközik e téren. Az ország mindössze lakosai 18 százalékát tudta teljesen immunizálni eddig.

Dél-afrikai Köztársaság: még tart a delta veszélye

A csökkenő fertőzésszámokkal egy időben elkezdték a nyitást: a kijárási tilalom már csak 23 és 4 óra közt érvényes éjjel, beltérben már 250 ember is gyülekezhet és lazultak az alkoholvásárlásra vonatkozó szabályok is. A lazítás jelentősnek számít abban az országban, ahol voltak olyan időszakok, amelyekben csak temetéseken gyülekezhettek az emberek.

A delta veszélye jelenleg sem elhanyagolható, de az országnak jelenleg rendelkezésére áll megfelelő mennyiségű vakcinája ahhoz, hogy a teljes felnőtt lakosságot immunizálja.

Chile is a turistákat várja

Az ország nagyon gyorsan halad oltási kampányával: jelenleg azok közül, akik számára elérhető a vakcina,

87 százalék van beoltva,

és már emlékeztető adagokat is beadtak azoknak, akik esetében ezt szükségesnek vélik. Hétfőtől a hat év fölötti gyerekek oltását is megkezdik a Sinovac oltásával. A delta jelentette veszély ellenére október elsejével megnyitják országukat a turisták előtt: ez egybeesik a déli félteke nyarának kezdetével.

A külföldiek akkor léphetnek be az országba, ha megfelelnek bizonyos követelményeknek, és megérkezésük után öt napig vállalják a karantént.

"Az, hogy a külföldi turisták újra Chilébe jöhetnek, fontos lépés a turizmus fellendülése szempontjából – mondta José Luis Uriarte turizmusért felelős államtitkár. – Fontos rámutatni, hogy ez az első lépés, és mindaddig képesek leszünk továbblépni, amíg fenntartjuk a megfelelő egészségügyi feltételeket."

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×