Az EU féléves elnökségét ellátó portugál kormány – külön is a szocialista párti António Costa miniszterelnök – kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a szociális jogok biztosításának európai uniós szintű megtárgyalásával a közvélemény felé az EU fokozottabb „szociális érzékenységét” demonstrálják. Ennek szellemében Lisszabonban a portugál hat hónap egyik legfontosabb eseményének a május 7-én Portóba összehívott szociálpolitikai EU-csúcsot tekintik.

Costa kezdettől fogva azt szorgalmazta, hogy ezen a csúcson már újra személyesen találkozzanak az EU-országok első számú vezetői. Erről a járvány márciusi durvulása idején már-már le kellett mondania, most úgy tűnik, hogy mégis sor kerülhet rá. A vendéglátó miniszterelnök egyúttal annak lehetőségét is felvetette, hogy szemben a csúcstalálkozók zárt ajtók mögötti hagyományával, ezúttal

az ülés nagy részét interneten közvetlenül követhetővé tehetnék minden érdeklődő számára.

Az egyelőre nem derült ki, hogy a portugál diplomácia – az Európai Tanács állandó elnökével, Charles Michellel, és az Európai Bizottsággal együttműködve – konkrét intézkedési javaslatokat is kezdeményező találkozóra törekszik-e, vagy csak politikai demonstrációt tartana a szociális jogok fontosságáról. Tizenegy tagállam mindenesetre szükségesnek érezte, hogy már előre közös nyilatkozatban leszögezze: szerintük tanácskozni a kérdésről lehet, de szociálpolitikai ügyekben a döntés és intézkedés joga a jövőben is túlnyomórészt a tagállamokra tartozik.

Ausztria, Bulgária, Dánia, Észtország, Finnország, Hollandia, Írország, Lettország, Litvánia, Málta és Svédország diplomatikus módon úgy fogalmazott, hogy a Covid-válság súlyos társadalmi következményei mellett „a lehető legaktuálisabb időzítés” volt egy szociálpolitikai csúcs mostanra összehívni. Mindez azonban úgymond nem szabad, hogy megkérdőjelezze azt, hogy

„bármilyen EU-szintű szociálpolitikai akció csakis kiegészítője lehet hasonló témájú nemzeti akcióknak”,

és összhangban kell maradnia a helyi szintek illetékességét elismerő szubszidiaritás elvével, elismerve a nemzeti specifikumokból fakadó eltérő kihívások, különböző intézményi hátterek létét.

Szociálpolitikai kérdésekben meglehetősen behatárolt az európai uniós joganyag. A foglalkoztatásban és szociális ellátásban sok helyen súlyos gondokat okozó - tízes évek első felében felfutó - pénzügyi-gazdasági válság azonban EU-szinten is felvetette a szociálpolitikai kérdések előtérbe állítását.

Ennek volt egyik demonstratív megnyilvánulása a 2017 novemberében tartott göteborgi EU-csúcs, ahol az akkori résztvevők ünnepélyes nyilatkozatot fogadtak el „Szociális Jogok Európai Pilléréről”. Ennek közvetlen előzményeként pedig ugyanazon év áprilisában az akkori Juncker-bizottság „együtt gondolkodásra” javasolt

három lehetséges opciót az EU „szociális dimenziójának” a kezeléséről.

Az első szerint megmaradnának az addigi minimálisan közös szociálpolitikai megközelítésnél, amelyik lényegében csak a személyek szabad mozgása kapcsán fogalmaz meg bizonyos – valamennyi országban követendő – közös normákat.

A második opció lehetővé tenné, illetve ösztönözné is a megerősített együttműködést azon tagállamok között, amelyek készek valamely szociálpolitikai vonatkozásban közös platformra helyezni egyes területek szabályozását.

A harmadik, ha a szociálpolitikában is napirendre tűznék a közösségi politikát és szabályozást, valamint ami ezzel együtt jár: a folyamatos megfigyelést és indokolt esetben közösségi kikényszerítést is.

Megfigyelők annak idején megjegyezték, hogy az opciók között nem szerepelt az a lehetséges negyedik, amelyik éppen, hogy a szociálpolitikai intézkedések – így például a nemzeti szociális ellátórendszerekhez való hozzáférés – eddigieknél is szigorúbb nemzeti hatáskörben tartását (helyenként esetleg „újra-nacionalizálását” is) tartaná szükségesnek.

Ezt a törekvést egyébként először még az EU-tagsági brit népszavazás előtt a Cameron-kormány vetette fel, és 2016 elején bele is került az akkor feltételesen elfogadott EU-brit megállapodásban – igaz, csupán brit vonatkozásban, és csak arra az esetre, ha Nagy-Britannia a népszavazás után is az EU tagja marad. A Brexit után a téma látszólag lekerült a napirendről, ám az utóbbi időben – mindenekelőtt a más tagországokból érkező munkavállalókat érintő családi pótlék kapcsán – ismét előjött, elsősorban az osztrák szociálpolitikai vitákban.

A mostani

portói csúcsra készülve – amit a portugál EU-elnökség részről sokan a 17-es göteborgi találkozó folytatásának tekintenek

– szakértők megjegyzik, hogy politikai szinten továbbra sem született állásfoglalás egyik opció mellett sem, a napi gyakorlatban azonban láthatóan továbbra is főként az első – tehát lényegében az eddigi gyakorlatot folytató – variáció szerint zajlik a szociálpolitikai ügyek uniós kezelése.

A „tizenegyek” most elfogadott nem hivatalos „papírja” (EU-zsargonnal: „non paper”) ugyanakkor egyes értelmezések szerint valahol inkább a negyedik variáns felé látszik közelíteni.