Olaszországban szerda óta papíron hiányzik a kormányzáshoz szükséges parlamenti többség a Giuseppe Conte-vezette kormány mögött. Ám, mint megfigyelők rámutatnak, a kialakult helyzet nemcsak az időzítés miatt abszurd - lévén Itália az elmúlt évtizedek legsúlyosabb közegészségügyi és ehhez kapcsolódó gazdasági válságát éli meg éppen -, hanem azért is, mert a válságot előidéző politikus sem kormányváltást, sem új választást nem akar.

Mint Matteo Renzi, a kormánytól pártja támogatásának megvonását bejelentő szerdai sajtóértekezletén fogalmazott, nem céljuk a parlament feloszlatása és előrehozott választások kiírása - erre formálisan csak 2023-ban kerülne sor -, mi több, pártja kész a továbbiakban is szavazataival kormányintézkedéseket támogatni (mindenekelőtt a járványkezelés és a helyreállítási alapból Rómának jutó rész felhasználása kapcsán). Csak éppen a parlamenti többséget nem hajlandók formailag fenntartani a Conte-kormány számára, amelynek szavai szerint ezután tudatában kell lennie, hogy az ügyek menete úgymond mindenkor a parlament akaratától is függ.

Erről mondta azt csütörtöki értékelésében Tony Barber, a Financial Times elemzője, hogy

Renzi számára az a legjobb, ha a Conte-kormány „nem is halott, de nem is él”.

Ha ugyanis deklarálni kellene a kormány működésképtelenségét, ez megkerülhetetlenné tehetné a választás kiírását, amin Renzi pártja jó eséllyel simán elvérezne (jelenlegi felmérések szerint maximum három százalékra számíthatnak). Ha viszont Conte teljes értékű kormányfőként folytathatja ténykedését, akkor relatíve nagy arányú népszerűsége egyre jobban beárnyékolhatná Renzi személyét és végletesen szűkíthetné politikai mozgásterét.

Márpedig az utóbbi hetekben több olasz lap is utalt arra, hogy a politikai életbe két évvel ezelőtt kivülállóként csöppent korábban jogász professzor Conte-ra egyre többen úgy tekintenek, mint egy potenciális „baloldali Andreottira”. (A megjegyzés utalás a hetvenes évek legendás kereszténydemokrata olasz politikusára, Giulio Andreottira, aki az akkori kormányválságok időszakában sokak szemében a stabilitás zálogának számított.)

Conte, miután nincs saját pártja, ki van szolgáltatva annak, hogy meg tudja-e szerezni elegendő parlamenti párt támogatását. Cserébe nem is kötik a kezét egyetlen konkrét párt érdekei - mutatnak rá elemzők, és emlékeztetnek rá, hogy 2018-ban még a jobboldali Liga és a populista 5 Csillag mozgalom közös kormányfője volt, ám ennek összeomlása után el tudta őt fogadni a mostani koalíciót alkotó baloldali Demokratikus Párt (DP), továbbá tegnapig az ebből korábban kiszakadt Renzi-féle parányi Italia Viva, valamint az inkább balra húzó 5 Csillag.

Közülük a DP és az 5 Csillag vezetői most egyöntetűen felelőtlen és önző lépésként bélyegezték meg Renzi kihátrálását a kormányból, és a leghatározottabb támogatásukról biztosították Contet. Ami mögött elemzők szerint nagyobb részt az is áll, hogy

a jelenlegi felmérések szerint egy előrehozott választáson jó eséllyel valamennyi jelenlegi kormánypárt súlyos veszteségeket szenvedne,

míg a Matteo Salvini-vezette Liga, a vele szövetséges ugyancsak szélső jobboldali Olasz Testvérség, valamint a Berlusconi-féle Forza Italia minden bizonnyal 50 százalék felett végezne. (Nem véletlen, hogy Salvini viszont a leghatározottabban szorgalmazza a választások mielőbbi kiírását.)

Egy mostani választás tehát az ellenzéken kívül senkinek nem érdeke, arról a nehézségről nem is beszélve, hogy a járványhelyzet miatt orvosi szakértők nagy valószínűséggel amúgy sem tartanák megoldhatónak a lebonyolítását.

Szakértők mindezek fényében látják úgy, hogy

Renzi igazából nem a kormányt akarta megbuktatni, hanem Conte kormányfői helyzetét kívánta ellehetetleníteni.

(Legyengített bacilusként lombikba csukni és ellenőrzése alatt tartani – jegyezte meg erről egy olasz szakértő.)

Sergio Mattarella köztársasági elnök előtt egyelőre még több út is nyitva áll. Időt adhat Conte-nak, hogy talál-e új szövetségest a parlamentben. Formálisan is elfogadhatja lemondását, majd újra kinevezheti új kormány alakítására. De dönthet úgy is, hogy a járványra és a gazdasági helyzetre tekintettel szakértőkből álló válságkormányt nevez ki, (ennek lehetséges vezetésére a leggyakrabban emlegetett név az olasz sajtóban amúgy Mario Draghi korábbi európai központi banki, azt megelőzően olasz központi banki elnök).

Végül az elnök előtt utolsó lépésként augusztusig még nyitva áll a választások kiírásának lehetősége is. Ezt azonban járványhelyzetben a hírek szerint mindenképpen el akarja kerülni. (Ennyiből Renzi elemzők szerint jól kalkulált, amikor úgy gondolta, hogy húzásával nem kockáztatja a - csöppnyi pártját most nagy valószínűséggel ellehetetlenítő - választás kiírását. Egyedül Contenak okoz vele gondot.)

Ezen a ponton azonban sokan úgy vélik, hogy

könnyen lehet, Renzi elszámította magát.

A brüsszeli Politico például idézte Lorenzo Castellanit, a római LUISS Egyetem politikai szakértőjét, aki szerint egyfelől „minden opció nyitva áll” még, másfelől emlékeztetett, hogy Conte támogatottsága mostanra mind a parlamentben, mind a közvéleményben nem lebecsülendő mértékű lett. Egy, a napokban tartott Ipsos-felmérés szerint például

a megkérdezettek 51 százaléka vélte úgy, hogy ha Renzi és Conte közül kellene választaniuk, akkor az utóbbit hagynák meg a kormány élén (Renzi ebből az összevetésből 27 százalékkal került ki).

Márpedig, ha Conte a következő napokban elegendő támogatót tud találni a parlamenti pártsorokból kormánya fenntartásához, az nemcsak az ő helyzetét erősítheti meg, de Renzi további politikai pályafutását is végleg alááshatja – mutatnak rá elemzők.