Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
320.81
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Lávafolyam hömpölyög az Etnából, Európa legnagyobb és legaktívabb vulkánjából a szicíliai Catania város közelében 2020. december 14-én hajnalban.
Nyitókép: Davide Anastasi

Komolyabbra fordulhat a helyzet az Etna újbóli kitörése miatt

Szicíliában kitört az Etna, kedd este pedig 4,4 erősségű földrengés rázta meg a szigetet, amelyet még Máltán is lehetett érezni. A két jelenség azonban nincsen kapcsolatban egymással – mondta az InfoRádiónak az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének igazgatója.

A földrengésnek és a vulkáni működésnek nincsen köze egymáshoz – szögezte le elsőként Harangi Szabolcs vulkanológus az InfoRádiónak nyilatkozva. Előbbi tektonikai, vagyis szerkezeti okokra, kőzettestek elmozdulására vezethető vissza Szicíliától délre, miközben az Etna alapjáratban hónapok óta működik, kisebb robbanásos kitöréseket produkálva a kráterekben.

A vulkán működése december 14-én vált komolyabbá egy nagyobb robbanásos kitöréssel a délkeleti kráterben, amit az elmúlt napokba újabb két egymást követő – 24 óra alatt lezajló – úgynevezett paroxizmális, vagyis a szokottnál jóval erőteljesebb kitörés követett. Ennek hátterében vélhetően az áll, hogy egy friss magma érte el a felszínt és zúdult ki, valahogy úgy, mint a pezsgős palackból az ital – magyarázta a szakember.

Catania, 2020. december 14.
Hamufelhőt lövell magából az Etna, Európa legnagyobb és legaktívabb vulkánja a szicíliai Catania város közelében 2020. december 14-én.
MTI/AP/LaPresse/Davide Anastasi
Catania, 2020. december 14. Hamufelhőt lövell magából az Etna, Európa legnagyobb és legaktívabb vulkánja a szicíliai Catania város közelében. MTI/AP/LaPresse/Davide Anastasi

Ilyesmire 2011 és 2013 között volt példa, akkor több mint félszáz hasonló méretű jelenség zajlott le, ami azt vetíti előre, hogy ismét egy intenzívebb fázis köszönthet be az Etna életében.

A vulkáni tevékenység közvetlen veszélyt nem jelent a helyi lakosságra, legfeljebb annyiban, hogy az első nagy robbanásos kitörés egy több kilométer magas hamufelhőt eredményezett, amely következtében hamu hullik a környező településekre. Harangi Szabolcs ugyanakkor azt is megjegyezte, a vulkanológusok most arra számítanak, hogy

a tűzhányó oldala is felhasadhat,

erre már számos példa volt az elmúlt évtizedekben, ami viszont már nagyobb veszélyeket hordozhat magában a lávafolyások miatt.

Catania, 2013. november 17.
Izzó lávát lövell ki sűrű fekete füsttel az Etna, Európa legnagyobb és legaktívabb vulkánja a szicíliai Catania város közelében 2013. november 17-én.(MTI/EPA/Davide Caudullo)
Catania, 2013. november 17. Izzó lávát lövell ki sűrű fekete füsttel az Etna, Európa legnagyobb és legaktívabb vulkánja a szicíliai Catania város közelében. (MTI/EPA/Davide Caudullo)

Mindeközben a világ más részein is tapasztalhatók hasonló folyamatok.

December 20-án este Hawaii nagyszigetén kezdődött el egy vulkáni működés, ami azért hozta lázba a vulkanológus társadalmat, mert ez több mint kétévnyi nyugalom után következett be. A kétéves periódus rettentően hosszú időnek mondható, tekintve, hogy 2018 előtt 35 éven keresztül folyamatosan, nap mint nap megállás nélkül zajlott ott vulkáni működés. Az eltelt napokban pedig már több mint 10 millió köbméter láva dőlt ki.

De Kamcsatkán a mindentől távol lévő Shiveluch tűzhányó is produkált egy nagyobb robbanásos kitörést a közelmúltban.

Az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének igazgatója a 4,4-es erősségű olaszországi földrengésre visszatérve elmondta, az egy egyértelmű kőzetmozgáshoz kapcsolódott, ami távol volt az Etnától, amelynek viszont saját rendszere van és másmilyen földmozgásokat produkál. A két jelenség földrengésjele is egészen eltért egymástól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×