eur:
386.98
usd:
356.05
bux:
68088.24
2024. május 18. szombat Alexandra, Erik
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója beszédet mond az új könyvének, a Huszárvágás - A magyar konnektivitás stratégiája című kötet bemutatóján Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Hunyadi Mátyás-termében 2023. december 12-én.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Balázs az Arénában: a bizonytalan, háborús időkben kell az igazán jó stratégia

Ha valamikor érdemes stratégiát csinálni, pont ilyen bizonytalan, kiszámítható környezetben kell – mondta Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója, a Matthias Corvinus Collegium kuratóriumának elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt még az békepárti politika lényegéről, a versengő Európa-víziókról, a NATO Ukrajna-missziójának veszélyeiről és a magyar konnektivitás fontosságáról is.

A hétvégén Irán megtámadta Izraelt. A miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot. Egy kelet-közép-európai országnak, mint nekünk, mi dolga van egy újabb háborúval, amikor az egyik közvetlen szomszédjában második éve tart egy nagy?

Sajnos azt már az előző évtized középső felében megtanultuk, hogy ami Közel-Keleten történik, az közvetlenül érinti Magyarország békéjét és biztonságát. Emlékezzünk, hogy a migrációs válság, amikor majdnem 400 ezer ember jelent meg Magyarország déli határainál, tulajdonképpen egy közel-keleti regionális konfliktusnak a következménye. Sajnos egy olyan globalizált rendszerben élünk, ahol tőlünk egyébként távoli események is kihatnak Magyarország biztonságára, ezért célszerű minden ilyen esetben összehívni a Védelmi Tanácsot, ami kifejezetten egy erre specializálódott kormányzati testület, áttekinteni a tennivalókat, illetőleg megfogalmazni a magyar álláspontot. Ebben a helyzetben a magyar álláspont egyértelmű, mi elítéljük a támadást, fontosnak tartjuk Izrael önvédelemhez való jogát és az eszkaláció elkerülése ellen szólalunk fel, mert egy közel-keleti országok közötti reguláris háború beláthatatlan következményekkel járna. Magyarország érdeke az, hogy ilyen közel-keleti országok közötti direkt háborús konfliktus semmiképpen ne következzen be.

A Védelmi Tanácsnak van információja arról, hogy pontosan mi történt? A térképet nézve két-három országon kellett Iránnak átlőnie, hogy Izraelt elérje.

Természetesen van információnk. A szakszolgálatok vezetői, a honvédelmi miniszter, a külügyminiszter, a belügyminiszter az ebben a helyzetben szokásos rend szerint beszámolt.

Hogy működik a Védelmi Tanács ülése? A miniszterelnök összehívja és addigra oda már mindenki egy előkészített jelentési kötelezettséggel megy?

Így van, pontosan,

Tudnia kell, hogy mit fog a miniszterelnök kérdezni és arra elő kell készíteni a választ?

Meg tudnia kell, hogy mi a helyzet, mondjuk, a diplomácia területén, a belbiztonsági összefüggések tekintetében, a honvédelmi összefüggések tekintetében, a társult szakszolgálatoktól begyűjtött információk tekintetében mik azok az adatok, amik a rendelkezésünkre állnak és abból milyen döntések és milyen következtetések adódhatnak.

Belföldi döntéseket is kell a védelmi tanácsnak hoznia? Mondjuk, a belügyminiszter kap ilyenkor feladatot?

Természetesen. Ezekben a helyzetekben minden európai országban sajnálatos módon szinte automatizmus szerint a terrorveszélyhelyzet szintje emelkedik, tehát ilyenkor a Belügyminisztériumnak be kell számolnia arról, hogy a rendvédelmi szervek a terrorfenyegetés elhárítása, az arra való felkészülés tekintetében mit végeztek. Az október 7-i támadásokat követően Nyugat-Európa több nagyvárosában milyen erőszakos események, tüntetések, de akár terrorcselekménynek is minősítő esetek, milyen gyülekezési joggal való visszaélések történtek, ezek mind-mind az ország számára belbiztonsági kérdések.

Mennyire kell egy ilyen esetben, mondjuk, egy Irán Izrael elleni támadása esetén átírni Magyarország stratégiáját? A történelem szerint nem volt még példa arra, hogy Irán saját területéről országokat átszelve indítson támadást Izrael ellen.

Az elmúlt években olyan háborús helyzetekre kellett felkészülnünk és olyan bizonytalanságot látunk magunk körül, olyan instabilitás van a mi közvetlen szomszédságunkban lévő országokban, amikhez egyszerűen nem szoktunk hozzá. A hidegháború lezárása óta ilyen helyzet nem volt egy olyan európai ország számára belátható, mint Magyarország. Ebben nekünk van egy általános stratégiánk. Mi a béke követei vagyunk, tehát mi minden olyan diplomáciai, gazdasági, politikai erőforrást arra szeretnénk felhasználni, hogy a világban zajló konfliktusokban nyugtassuk a kedélyeket, a békés együttélés, a kölcsönösen előnyös kereskedés mellett szólaljunk föl. Természetesen ezek a konfliktusok részben tőlünk kívül erednek és nincs is hatalmunkban ezeket a konfliktusokat befolyásolni, de a magyar kormány stratégiája ebben a nagyon rizikós és nagyon sok veszéllyel terhelt világpolitikai átrendeződésben mindig a béke és a békés egymás mellett élés propagálása. Ugyanez a kiindulópontunk az orosz–ukrán háborúban, ugyanez a kiindulópontunk a balkáni térségben, ugyanez a kiindulópontunk a Közel-Kelet vonatkozásában, de akár a tőlünk távoli indopacifikus térség esetében is.

Hogy lehet az állandó bizonytalanságot beleírni egy stratégiába, mint egy fix pontot. Ellentmondásnak tűnik. Nem tudjuk, hogy mi lesz holnap.

Igen, csak olyan stratégiát alkotni, ami pedig nem veszi figyelembe a körülöttünk lévő világot, annak nem sok értelme van. Ha jó stratégiát akarunk írni, akkor a körülöttünk lévő világból kell kiindulnunk. A hidegháború lezárását követően, a '90-es évek elejétől kezdve egy alapvetően neoliberális, globalizációs modellen, kormányzási rendszeren és emberképen meg állameszményen alapuló világrend volt az, ami meghatározó volt és ami viszonylagos rendet meg stabilitást hozott, de ennek a világrendnek a körvonalai, a kontúrjai bizonytalanná váltak, azt is mondhatjuk talán erősebben fogalmazva, hogy ez a világrend mára megszűnt, mert új hatalmi központok emelkedtek föl, újraindult a nagyhatalmi versengés. A globalizációnak egy új fokát, egy új szintjét értük el, új kihívások jelentkeztek, világjárványok és közvetlen reguláris háborúk következményeképpen. Tehát az a világrend, amit korábban ismertünk, aminek volt egy logikája, aminek mentén az országok be tudtak rendeződni, megszűnt. Azt, hogy pontosan hogyan fog ez pár évtized múlva kinézni, nem tudjuk, több szcenárió is van, erről is szól a könyvem, amit a tavalyi év végén jelentettünk meg, ezek homlokegyenest egymásnak ellentmondó szcenáriók is, de itt nem az a kérdés, hogy a nagyhatalmi versengés végül hogyan fog eldőlni, hanem az a kérdés, hogy Magyarországnak ebben a helyzetben mit kell tenni. Ez kicsit olyan, mintha természeti törvényszerűségeket vizsgálnánk. Ugye a Nap mindenképpen felkel, ha akarjuk, ha nem, ha tetszik nekünk, ha nem, ha szeretjük, ha nem. A kérdés az az, hogy mit csinálunk, amikor felkel a Nap, magunkra húzzuk-e a takarót, vagy fölkelünk, elmegyünk-e fogat mosni, fölöltözünk, elmegyünk-e dolgozni. Tehát nekünk az a dolgunk, hogy ebben a helyzetben arra fókuszáljunk, ami Magyarország hatóköre és Magyarország nemzeti érdekéből következik, és ennek mentén egy tervszerű módon haladjunk. Szerintem, ha valamikor valamilyen helyzetben érdemes stratégiát csinálni, pont ilyen bizonytalan, kiszámítható környezetben kell.

De ha nem tudjuk, hogy az öt forgatókönyvből, amit a könyvében ír, melyik fog megvalósulni, mert átmeneti állapotban vagyunk, akkor egy neutrális magyar álláspontot kell fölvenni, legyünk olyanok, mint egy kavics, amit nem fog összetörni, bármelyik is valósul meg, vagy egy határozottat vegyünk föl és tartsunk ki emellett?

Én mindig a határozott álláspont mellett érvelek, mert azzal tudjuk megkülönböztetni magunkat, ami a nemzetközi politikában nagyon fontos, a hitelesség, a bizalomépítés és a kapcsolatépítés szempontjából is. Ha valaki mismásol, megpróbál besimulni és ide is beszélni, oda is beszélni, azt ebben a kiélezett világpolitikai helyzetben nem sokra tartják és nem sokat foglalkoznak vele, az érdekeit meg aztán messzemenőkig nem fogják figyelembe venni. Érdemes határozott álláspontot elfoglalni. Ebből az egész világpolitikai átrendeződésből az én megítélésem szerint a legfontosabb kikristályosodó elem, ami most látszik, az az, hogy valamilyen módon a nyugati országok egy része vagy leginkább a liberális elitje, a blokkosodás, a blokklogika megerősödésében látja a stratégiai kihívásokra adott hatékony választ.

Aki nincs velünk, az ellenünk van?

Igen, pontosan így van. Újra föléledtek a nagy globális narratívák, a demokráciák és az autokráciák közötti végső küzdelemre kell felkészülnünk. Az a harc lesz a végső, a magyar fül számára ez különösen izgalmas. Ugye ezt már a rendszerváltozás előtt is hallottuk. Aki a jók közé tartozik, az itt van, aki a rosszak közé, az ott van, és valójában eljön a földi mennyország, csak ezt az utolsó küzdelmet kell megvívni. Ez egy hidegháborús logika, ez a blokkosodás logikája, ez az a leginkább akutan jelentkező veszély, ami Magyarország békéjét, biztonságát és a gazdasági prosperitás lehetőségeit fenyegeti. A mi megítélésünk szerint ennek érdemes ellentartanunk. Érdemes azt mondanunk, hogy Magyarország nem akar háborús konfliktusokba belekeveredni. Továbbra is a béke nagyköveteként kívánunk minden konfliktushelyzetben felszólalni, és mi a gazdasági berendezkedésünket és az országstratégiánkat a konnektivitásra építjük, vagyis a kapcsolatok további kiépítésére és elmélyítésére. Magyarország történelme, földrajzi adottságai, a gazdaságunk szerkezete mind arra predesztinál minket, hogyha ilyen stratégiát követünk, akkor tudunk ennek az újonnan kialakuló, egyelőre még csak kontúrjaiban látszódó világrendnek a nyertesei, egyfajta új közép-európai kulcsállam lenni.

De vagyunk annyira fontosak a blokkosodásban érdekelt szövetségeseinknek mi, magyarok, hogy hagyják, hogy mi ezt az álláspontot képviseljük? Mert eszközeik számosak vannak arra, hogy ezt megnehezítsék.

Természetesen, és ők nem is félnek az eszközeiket bevetni. Nézzük meg, hogy mi történik akár a magyar belpolitikában vagy akár az európai politikai térképen. A papíron szövetségeseink most jelen pillanatban mint NATO-tagországok egy háborúpárti álláspontot vesznek fel az orosz–ukrán konfliktusban és éppen egy NATO-misszió előkészítésén dolgoznak, ők mindent elkövetnek politikailag, hogy a békepárti Orbán Viktor vezette magyar kormányt rossz helyzetbe hozzák. Gazdasági zsarolás alatt állunk, politikai zsarolás alatt állunk, belpolitikai destabilizációs folyamatok zajlanak, tehát ez mindennapi tapasztalatunk nekünk. A kérdés az, hogy Magyarország van-e elég erős és elég stabil, hogy ellen tartson, és ebben nekem az a meglátásom, hogy igen, vagyunk annyira erősek és vagyunk annyira stabilak, ugyanis a 2022-es választások kapcsán a mostani kormány felhatalmazása egy békepárti álláspont mellett szól. Ráadásul minden közvélemény-kutatásból az látszik, hogy pártpolitikán túlmutató egység van a magyar társadalomban abban a tekintetben, hogy bármit csinál a NATO, bármit csinálnak a nyugat-európai országok, nekünk egy háborús konfliktusba nem szabad belesodródnunk. Ha van társadalmi támogatottság és az kormányzati támogatásban manifesztálódik akár újra a most előttünk álló európai parlamenti és önkormányzati választásokon, akkor meg tudjuk őrizni stabilitásunkat és a kormány ellen tud tartani a nyomásgyakorlásnak. Egyébként pedig nem kell megijedni, mert nem vagyunk egyedül. Például az orosz–ukrán háborúban elfoglalt pozíciónk lehet, hogy a Nyugaton belül kisebbségi pozíció, de a nyugati világon kívül pedig a többség hasonlóképpen gondolkodik. Ráadásul szuperválasztási év előtt is vagyunk, az Európai Parlament összetétele is meg fog változni és az Amerikai Egyesült Államokban is elnökválasztásra kerül sor, a republikánusok elnökjelöltje pedig ebben a háború tekintetében pontosan ugyanazt az álláspontot foglalja el, mint Magyarország. Tehát van arra esélyünk, hogy az év végén a Nyugaton belüli pozíciónk is sokkal kedvezőbb lesz, mint az az év elején vagy most a napokban.

A békepárti álláspont miben különbözik attól, hogy az agressziót elszenvedő Ukrajna adja meg magát? Mert a békét hogy lehet elérni: vagy Oroszország visszavonja csapatait Ukrajna területéről, vagy Ukrajna megadja magát.

Mi nem a megadásban gondolkodunk, mert az egy egyoldalú aktus, mi a tűzszünetben, mint egy rövid távú konfliktus-befagyasztásban gondolkodunk, és utána egy nagyon hosszú és nagyon fájdalmas és nagyon nehéz béketárgyalási rendszerben gondolkodunk, ami nemcsak a két hadviselő fél között zajlik, nemcsak Ukrajna és Oroszország van benne, hanem például az Amerikai Egyesült Államok, remélhetőleg az európai országok sem lesznek kihagyva, és még az, akit más szereplők be szeretnének hozni és a világhatalmi átrendeződésben fontos szerepet töltenek be. Ezen béketárgyalások eredményeképpen egy kétoldalú megállapodás vagy többoldalú megállapodásban kellene rendezni hosszú távon nemcsak Ukrajna jövőjét, nemcsak a mostani háború helyzetét, hanem az egész eurázsiai biztonsági architektúrának a következő évtizedekben felvázolt jövőjét. Mi ebben gondolkodunk.

Van vagy lehet Magyarországnak szerepe egy ilyen súlyú kérdés későbbi megoldásában? Egyszer Ukrajna ügyében már volt, van egy budapesti megállapodás Ukrajna területi épségéről még a '90-es évekből.

Mi azt reméljük, hogy lesz szerepe Magyarországnak. Természetesen tisztában vagyunk a súlyunkkal és a lehetőségeinkkel. A legfontosabb szerepet szerintem most visszük a háborús konfliktus ideje alatt, amikor azt mondjuk, hogy van alternatíva, amikor a szövetségeseinket arra próbáljuk rábírni és arra próbálunk rávilágítani, hogy az elhibázott háborús döntéseknek negatív következményei vannak, egyre rosszabb az európai, egyre rosszabb a nyugati pozíció, és ehhez képest stratégiát kellene váltani, radikálisan újra kellene gondolni. Ezt a magyar megközelítést, ezt mi két éve mondjuk, és ezáltal próbáljuk állandóan tágítani az értelmezés és a stratégiai gondolkodás terét. Aztán, ha elindulnak az ezzel kapcsolatos tárgyalások, amik egyszer el fognak indulni, vajon a Nyugat jobb helyzetben lesz-e, mint most? Félek attól, hogy a Nyugat sokkal rosszabb helyzetben lesz, minél inkább halogatja a diplomáciai kapcsolatfelvétel ügyét, annál rosszabb stratégiai pozícióba fogja manőverezni magát a béketárgyalások során. De ott is lesz nyilvánvalóan egy magyar kontribúció. Az önálló európai megközelítés hiánya miatt fennáll annak a veszélye, hogy ez a konfliktus végső soron majd egy amerikai–orosz megállapodással fog záródni, amiből ki fogják hagyni az európaiakat. A magyar kormány szerint az európaiaknak most azért kellene a béke követeiként fellépniük és először befagyasztani a konfliktust, majd utána egy meghatározó szerepet vinni a béketárgyalásokban, mert ha nem, akkor ki leszünk szolgáltatva úgy, ahogy az elmúlt két évben az elhibázott döntések következményeként kiszolgáltattuk magunkat az amerikai politikai megközelítéseknek. Ez egy óriási hiba, a stratégiai autonómia teljes hiányáról tett Európa tanúbizonyságot az elmúlt két évben.

Az európai parlamenti választásoknak ez a háború vagy tűzszünet kérdése, fő témája lesz?

Szerintem igen. A NATO a legutóbbi külügyminiszteri szintű tanácsülésén úgy döntött, hogy elkezdi egy Ukrajna-misszió előkészítését, ami azt jelenti, hogy a források elosztását, a kiképzéseket és a fegyverek elosztását NATO-szinten szeretnék koordinálni.

Ez nem folyik már most is? Most is vannak NATO-tisztek Ukrajnában nyilvánvalóan.

A NATO eddigi hivatalos álláspontja közel állt a magyar állásponthoz, mert az volt, hogy a NATO-tagállamok egyenként azt csinálnak, amit szeretnének, de nincs NATO közös politika és nincs NATO–Oroszország direkt konfrontáció. Most ez tűnik megváltozni az ügyben, hogy elkezdődött ez a koordinációs művelet-előkészítő feladat, ez rendkívül veszélyes, mert bizony a NATO és Oroszország közötti direkt konfrontáció veszélyét hordozza magában, ráadásul egyes európai tagállamok, amelyek eddig a háttérben húzódtak, fokozták az aktivitásukat, a háborús retorikát, és óriási belpolitikai turbulenciákat vállalva kezdenek belesodródni direkt módon is a háborús konfliktusba. Ezért szerintünk minden előttünk álló választásnak ez lesz az egyik legfontosabb témája. Látszik, hogy a Magyarországra irányuló nyomásgyakorlásnak is ez az éle, azért szeretnék a kormánypártokat meggyengíteni, mert mindegy, hogy ki jön a kormánypártok helyett, mindegy, hogy ki erősödik, az biztos, hogy nem lesz olyan erős és nem lesz olyan kitartó a békepárti álláspontban, mint a mostani kormánypárti álláspont. Ez az egész játék erről szól, és minden európai országban szerintem a választópolgárok véleményében le fog csapódni az, hogy mit gondolnak az orosz–ukrán háború kérdéséről.

Szlovákiában lecsapódott épp most az elnökválasztás.

A legfontosabb választási kampánytéma volt, így van.

A NATO-n belül, amely egy védelmi szövetség papíron, Magyarország tehet valamit, ha a NATO közösen elhatároz egy Ukrajna-missziót?

Magyarország már most is jelezte, hogy úgynevezett opt outot, tehát kimaradást kér ebből az Ukrajna- misszióban az előkészítő feladatokból. Mivelhogy a NATO egy védelmi szövetség, nekünk a kötelezettségeink odáig terjednek, ha egy tagállamot támadás ér, akkor Magyarország is ennek a tagállamnak a segítségére siet. A másik része pedig, hogy van egy olyan NATO-n belüli megállapodás, hogy a magyar haderőfejlesztésre mennyi forrást kell fordítani. Ennek mi évek óta eleget teszünk, két százaléknál több forrást fordítunk a magyar haderő modernizációjára és a magyar hadsereg megerősítésére. Ezt a feladatunkat ellátjuk, de egyébként arra nem lehet minket kötelezni a politikai nyomásgyakorlás ellenére sem, hogy egy ilyen NATO területén kívüli misszióban részt vegyünk, és amíg ez a kormány képviseli Magyarországot ezeken a megállapodásokon, addig ez nem is fog bekövetkezni.

Mi történik, ha egy NATO-misszió közben, mondjuk, Lengyelországot támadás éri?

Erre senkinek nincsenek válaszai. Erre nem tudok önnek válaszolni. Pont ez a kérdés, és pont ezért látjuk rendkívül veszélyesnek a mostani helyzetet, mert két szcenárió is egyre nagyobb valószínűséggel fut, és mindkettő katasztrofális következményekkel járna a Nyugat, Európa és Magyarország számára. Az egyik az, hogy az ukránok egyre kevésbé képesek tartani ezt a frontot ilyen szélességben és ilyen eredményesen, ahogy eddig tartották, tehát fennáll a veszélye egy orosz támadásnak, egy orosz előrenyomulásnak, aminek nyilvánvalóan az lesz a következménye, hogyha azután kezdjük a béketárgyalásokat, akkor még rosszabb pozícióban leszünk. A másik, hogy ha minél több NATO-aktivitás van, minél több katonai aktivitás történik NATO-tagországok területéről, akkor azt az oroszok úgy fogják értelmezni, hogy itt a háború kiszélesítése történik, tehát fennáll a NATO-tagállamok konkrét és közvetlen belesodródásának veszélye is. Éppen ezért gondoljuk ezt rendkívül káros és rossz megközelítésnek, de ugyanúgy, ahogy mi is elvárjuk a többi tagállamtól, hogy tartsa tiszteletben a magyar megközelítést, mi a többi tagállam döntéséért nem tudunk felelősséget vállalni, annyit tudunk jelezni, hogy Magyarország nem enged át fegyvereket, nem szállít fegyvereket, nem küld katonákat és nem gondolja azt, hogy Oroszország és Magyarország között direkt katonai konfliktus lenne annak ellenére, hogy a többi szomszédos ország egyébként hogyan gondolkozik erről a kérdésről.

Európa-víziók között van verseny ma Európában? Világosak a víziók?

Ez egy intellektuálisan egy nagyon izgalmas kérdés. Én úgy látom, hogy noha az európai pártpolitika, különösen mióta az Európai Parlament megerősödött, tehát közvetlenül választjuk a képviselőket, illetőleg a hatáskörét tekintve is egy fontosabb intézmény lett, az azt a képet sugallja, mintha az európai politikának alapvetően pártdimenziója lenne. Én mindig azt gondoltam, hogy ez egy hamis látszat, és szerintem az elmúlt öt évben velünk történt fejlemények ezt igazolják. Valójában az Európai Unión belül kétfajta irányzat küzd egymással. Az egyik irányzat szerint az Európai Egyesült Államok egy kívánatos projekt, valójában az európai túlélés záloga az Európai Uniónak egy nemzetek feletti állammá vagy birodalommá való átszervezése, amelyben a hatáskörök a perifériáról a centrumra kerülnek és tulajdonképpen a nemzetállamok szuverenitását, amennyire lehet, korlátozni kell, és így tud Európa hatékonyan válaszolni a globális kihívásokra. A másik megközelítés szerint az európai béke és biztonság és prosperitás kulcsa mindig a nemzetállamok közötti együttműködés volt. A történelemben mindig ez volt az egyetlen sikeres formáció, ami a kontinens békéjét tudta garantálni, de ez a jövőben is így lesz, tehát az Európai Uniónak meg kell maradnia egy olyan platformként, amely az európai szuverén nemzetek közötti együttműködés és összedolgozás feltételeit biztosítja anélkül, hogy ez végső soron mint végcél a nemzetállamok felszámolását jelentené.

De azért közös hadsereg meg közös külpolitika csak kellene bele, nem?

Szerintünk nem. A dolgot érdemes kettéválasztani. A közös hadsereg egy bonyolultabb kérdés, arról érdemes részletekben is beszélni. Kulcsfontosságú szerintünk, hogy mivel Európa jelen pillanatban nem tudja saját biztonságát garantálni, ezért külső segítségre szorul: tulajdonképpen a NATO amerikai ága garantálja a NATO európai ágának biztonságát. Most szerintem lehet ezzel kapcsolatban rosszakat is meg jókat is mondani az amerikaiakról. Szerintem az egy fair megközelítés az amerikaiak részéről, hogy azt mondják, hogy ti kedves európaiak, ha nem vagytok hajlandók garantálni saját biztonságotokat, hanem ránk akartok hagyatkozni, akkor mi ezt hajlandóak voltunk megtenni, de akkor viszont kéréseink vannak a külpolitika, a belpolitika, a geopolitika egyéb területein, akkor nincs ugri-bugri, akkor nincs önálló európai gondolkodás, hiszen mi garantáljuk a ti biztonságotokat, ti cserébe pedig illeszkedtek a mi stratégiánkhoz, még akkor is, ha ez fáj nektek.

Nem sértjük az érdekeiket.

Pontosan erről van szó. Ezért szerintem egyes európai vezetőknek az a gondolkodása, hogy képessé kell válnunk arra, hogy a NATO keleti tagállamainak a biztonságát magunk tudjuk garantálni, ez tulajdonképpen egy európai szuverenitási kérdés. Akkor viszont önállóságot kérünk külpolitikában, önállóságot kérünk belpolitikában, és majd mi meghatározzuk, hogy melyek azok a területek, ahol amerikai barátainkkal együttműködünk, és melyek azok a területek, amiket külön az európai érdekből levezetve máshogyan szeretnénk intézni. Szerintünk amikor Donald Trump azt mondja, hogy az európaiaknak többet kéne belefektetniük a saját védelmükbe, különben az amerikaiak el fognak menni, az nem egy Európa-ellenes, hanem az a legeurópabarátabb amerikai politika, ami elképzelhető.

Csak az amerikai költségvetés együtt nagyobb, ha jól emlékszem, mint az utána következő öt legnagyobb állam katonai költségvetése együtt.

Pontosan erről van szó, hogy az európaiaknak viszont meg kell fizetniük a saját biztonságuk árát. A függetlenségnek és a szabadságnak mindig ára van, a kérdés az az, hogy hajlandók vagyunk-e ezt saját magunk finanszírozni. Magyarország ezért döntött saját haderőfejlesztés mellett. Gondolhatja, hogy ebben a gazdasági helyzetben, mondjuk, a tavalyi évben a majdnem 2,5 százalékos GDP-arányos költés, ami majdnem 2000 milliárd forintot jelent, mennyire örültünk volna annak, ha nem hadseregfejlesztésre tudjuk fordítani, hanem, mondjuk, a magyar vállalkozások támogatására vagy további adócsökkentésekre, de a biztonságnak bizony ára van. Tehát az európai hadiipari képesség és védelmi képesség megerősítésében Magyarország partner. Az, hogy egyébként lesz-e közös hadsereg, ahol, mondjuk, egy francia hadtestet egy német parancsnokság alá helyezünk vagy egy német hadtestet egy francia parancsnokság alá helyezünk, ez jelen pillanatban a jövő zenéje.

Milyen vezényleti nyelven?

Először odáig kéne eljutni, hogy az Európai Uniónak támogatnia kellene a tagállamokat anyagi, adminisztrációs és egyéb eszközökkel a saját nemzeti védelmi képességeik megerősítésében és az európai hadiipar megerősödésében, mert mindenki nem tud saját hadiipart építeni. Nyilván egymástól való vásárlással tudjuk egymás védelmi képességeinek erősítését is támogatni. Szerintem a külpolitika ennél egyszerűbb dolog. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy Magyarországon olyan kormány bírja a magyar emberek támogatását, amelyik önkéntesen lemond a magyar külpolitika önállóságáról. Az egész magyar történelem arról szól, hogy fegyverrel, jog eszközeivel, politikai eszközökkel küzdöttünk a szuverén magyar külpolitikáért. Azt, hogy ezt mi feláldozzuk egy bármilyen integráció oltárán, én elképzelhetetlennek tartom. És az, hogy a mi politikai közösségünk ezt elképzelhetetlennek tartja, az biztos, és hogy amíg Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, addig a külpolitikáról való lemondás nem játszik, de én azt gondolom, ha nem Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, hanem bárki más lesz a jövőbeli miniszterelnök, az sem folytathat felelősen olyan politikát, ami a külpolitikai önállóság feladását jelentené. Szerintem ezek nem járható utak. Az európai integrációnak van egy limitje, a nemzetek szuverenitásának van egy szintje, amit nem kell föladni. A britek kilépése miatt és a közép-európai országok közötti konfliktusok begyűrűzése okán azok a szuverenista erők, amelyek eddig ellen tudtak tartani a föderációs kísérleteknek, meggyengültek vagy részben távoztak, és ezért az elmúlt öt év elhibázott politikája mind abból a logikából érthető meg, hogy Brüsszel megpróbál nemzetek felett kitalált megoldásokat a nemzetekre oktrojálni. Ezért nem működnek, mert úgy akar zöld átmenetet, hogy ez egyébként sérti a gazdák érdekeit, úgy akarja az ukrán gabonát beengedni, hogy ez egyébként sérti a közép-európai farmereket, úgy akar migrációs paktumot áterőltetni, hogy azzal egyébként a tagállamok egy része nem ért egyet és nem segíti az illegális határátlépők elleni fellépést, és úgy akar egy háborúpárti politikát vinni, hogy azzal a tagállamok egy része nem ért egyet. Ez okozza az európai integráció válságát, és ezért mondjuk azt, hogy vezetési válság van Brüsszelben és változás kell, új európai vezetésre van szükség, ami érti az idők szavát és hajlandó tiszteletben tartani az európai tagállamok érdekeit és hajlandó az európai érdek mentén meghatározni a politikáját.

Mi történik akkor, ha az európai államok érdekei nem esnek egybe az összeurópai érdekkel?

Ez a dolog természete. 27 ország tagja jelen pillanatban az Európai Uniónak és reményeink szerint például a Nyugat-Balkán országai minél előbb tudnának csatlakozni, és olyan a világon nincsen, hogy Portugália meg Albánia meg Svédország meg Hollandia geopolitikai érdekei százszázalékosan fedik egymást. Ez a dolog természete, ezért találtuk ki az Európai Uniót, hogy legyen egy olyan hely, ahol ezeket az eltérő érdekeket meg lehet próbálni kölcsönösen előnyös együttműködések mentén kiegyenlíteni. Ehhez képest az elmúlt öt év politikájának következményeként az Európai Unió egy háborús projektté változott, ahol nyomás alá vannak helyezve és el vannak hallgattatva azok a tagállamok, amelyek ezzel nem értenek egyet, és az elhibázott háborús politika következményeként nem gazdasági fejlődés, hanem gazdasági hanyatlás van az Európai Unió területén. Olyan rossz politikát folytatott a brüsszeli bürokrácia vezetése, hogy az megkérdőjelezte az európai integráció eredeti céljának érvényesülését. Ezért kell egy teljesen új intézményi vezetést összerakni.

A szuverenisták győzelemre állnak a mostani álláspont, a mostani mérések szerint egy következő európai parlamenti választáson?

Én azt remélem, hogy erősödni fognak és még ezen túlmenően közelebb is kerülnek egymáshoz, és egy koordináltabb együttműködést fognak tudni kialakítani, és ezáltal a hangjuk az európai politikai diskurzusban erősebb lesz. A probléma leginkább úgy foglalható össze, hogy például az Európai Bizottság vezetői nyomás alatt vannak az Európai Parlament baloldali, liberális, zöldpárti többsége részéről, a szőnyeg szélére vannak állítva azért, mert csinálják a munkájukat és mert olyan dolgokat tesznek, amiket az alapszerződésben foglalt szabályok szerint nekik meg kellene tenniük. Ez egy olyan negatív tendencia, amit mindenféleképpen meg kell állítani. Ez alapvetően szembemegy Magyarország érdekével. Gondoljunk csak bele abba, hogy a háborús megközelítésünk miatt meg a migrációs politikánk és a genderpolitikánk miatt így is komoly diszkrimináció alatt állunk az Európai Bizottság részéről, és az Európai Parlament pedig még nyomást helyez a bizottságra, hogy azokat a forrásokat, amiket már ők sem tudtak visszatartani, mert minden jogi követelménynek nyilvánvalóan, a napnál is világosabb módon megfeleljünk, utána jogellenesen visszavonják Magyarországtól. Ez olyan skandalum, ami szerintem soha nem történt meg az európai együttműködés történetében. Azt már csak én teszem hozzá, hogy ehhez képest az különösen felháborító, hogy ehhez az Európai Parlament egyes magyar tagjai nemcsak asszisztálnak, hanem ők maguk is tevékenyen részt vesznek az Európai Parlament fellépésében. Az Európai Parlamentnek 705 tagja van, ebből csak 21 magyar. Arra figyeljünk oda a június 9-i választásokon, és nyilván mi ebben szeretnénk kérni a választópolgároknak a bizalmát és a támogatását, hogy minél több olyan képviselőt küldjünk erre a 21 helyre, aki a következő ötéves ciklusban Magyarországért lobbizik. Ha ebben képesek vagyunk jó eredményt elérni, akkor meg fogjuk találni azokat a szövetséges pártokat, amelyekkel együtt az európai szuverenistáknak a hangját fel tudjuk hangosítani, nemcsak itthon, hanem Brüsszelben is.

Melyik ország számít Magyarország szövetségesének szuverenitásügyben? A V4-ek szuverenisták?

A V4-ek jelen pillanatban megosztottak a háború kérdésében. Csehország és Lengyelország nyíltan háborúpárti álláspontot foglal el. Szlovákia esetében az elmúlt hónapokban egy békepárti, szuverenista fordulatot látunk, de egyébként ezt leszámítva én minden országban azt látom, hogy megvannak azok a szuverenista erők, amelyek nagyon hasonlóképpen látják a legfontosabb kihívásokat és az európai integráció jövőjét érintő kérdéseket mint Magyarország és mint a Fidesz-KDNP, és ezek a pártok nem is marginalizált pártok, mert a legnagyobb uniós tagállamok között is vagy olyan pártokról van szó, amelyek vezetik a közvélemény-kutatásokat, például Franciaországban vagy Olaszországban. De ha ránézünk a választási térképre, minden országban megvannak a hasonlóképpen gondolkodó erők, és ezek az erők egyre jelentősebb kormányzati pozíciókat nyernek maguknak a választásokon.

A fő kérdésekben ezek az erők ugyanazt mondják? Mert az Egy út, egy övezet kérdésben Olaszország egy ideig azt mondta, amit mi, majd ebben az évben kilép.

Igen, de ez a nemzeti szuverenitás kérdésköre. Ha komolyan gondoljuk azt, hogy képesek vagyunk egy nemzetközi konzervatív szövetséget is létrehozni, akkor az a kérdés, hogy meg tudjuk-e találni azokat a pontokat intellektuálisan és politikailag képesek vagyunk-e befogni azokat a pontokat, ahol egyetértünk, és egyébként az az elvi megközelítés, hogy mi nem szeretnénk európai egyesült államokat, nem szeretnénk európai szuperállamot vagy birodalmat brüsszeli központból irányítva. Ez egy olyan ragasztóanyag, ami szerintem összeköti ezeket a nagyon különböző szociológiai háttérből jövő pártokat. Bizakodó vagyok, csak egyszerűen tudni kell, hogy egy nemzeti konzervatív nemzetközi pártszövetség mindig más módon működik, mint egy liberális nemzetközi szövetség.

Ha jól értem a Huszárvágás című könyv egyik fő mondanivalóját, Magyarországnak nemcsak méret-, hanem képességarányos politikát is kell folytatnia. De mi adja Magyarország képességét, hogy egy ilyen konnektivitásstratégiát vigyen véghez?

Szerintem egyrészt földrajzi elhelyezkedésünk. Középen vagyunk, ráadásul hagyományosan a szárazföldön keresztül zajló kelet–nyugat irányú kereskedelem középpontjában vagyunk, nem véletlenül vannak azok a migrációs kihívások sem, amikkel szembesülünk. A dolog másik része, hogy a magyar egy nagyon különleges nemzet, mert ugye keleti gyökereink vannak, és az államalapítás meg a vándorlások végén végül mi integrálódtunk a nyugati gazdasági, politikai és államrendszerben. A keleti gyökereink megvannak, a nyugati integrációnk pedig adottság. Ezzel nem sok ország rendelkezik, és ennek komoly alapja van. Az ember Dél-Koreától Törökországig sok helyen jár és mindenhol rokon népként tartanak számon minket. Ez egy olyan adottság, amire építeni tudunk, mi kulturálisan, politikailag, gazdaságilag tudunk közvetíteni. A másik a magyar gazdaság szerkezete. Magyarország egy tízmilliós ország, a belső piacunk kicsi, nekünk ásványi anyagaink nincsenek, tehát ha gazdaságilag meg szeretnénk erősödni, akkor az ideérkező külföldi befektetőknek és a magyar közepes és nagyvállalatoknak kell együttműködni és olyan termékeket előállítani a magyarok ambíciójából és munkateljesítményéből adódóan, amelyeket képesek vagyunk a világpiacon értékesíteni, tehát exportra termelünk. Az egyik legnyitottabb és leginkább exportvezérelt gazdaság ezért a magyar. Ez nekünk az egyik kitörési pontunk. Ebből következik az is, hogy a közkeletű ellenzéki vélekedésekkel szemben a magyar gazdaság nem egy monokulturális gazdaság, nem egy összeszerelő üzem, hanem a Harvard vonatkozó indexe szerint a világ 11. legkomplexebb gazdasága, ezért könnyű kapcsolódni. Ezért gondolom azt, hogy a konnektivitás stratégiája, amikor mi nem bezárkózunk, hanem együttműködéseket keresünk, amikor mi úgy építjük az infrastruktúrát, amikor mi úgy fektetünk be a humán tőkébe, amikor mi olyan külpolitikát viszünk, amelyik mind attraktív a külföldi befektetők számára és mind alkalmas arra, hogy a magyar nemzeti bajnokainkat megerősítsük, új exportpiacokat találjunk nekik, illetőleg a magyar kkv-szektort is feljebb tudjuk emelni. Ez szerintem az egyetlen életképes nemzeti stratégia. Ennek a stratégiának a sikeres végrehajtása esetén van arra igazán lehetőségünk, hogy végérvényesen csatlakozzunk a fejlett országok táborához és a magyar gazdaság nominális teljesítményét megduplázzuk az évtized végére.

Huszárvágás a könyvnek a címe, de a huszár olyan katona, aki a saját zsírjára vállalkozik. Ha sikerül, benne van a történelemkönyvben. Ha nem sikerül, elfelejti mindenki. Egy országgal meg lehet csinálni ilyet?

Ez egyfajta értelmezése a huszárvilágnak. A huszármotívum az egyik legjelentősebb magyar katonai innováció.

Fölcsapja a csákóját, és a maga kockázatára vállalkozik.

Igen, de azért nem véletlen, hogy huszárezredeket Franciaországban is szerveztek, illetőleg az Amerikai Egyesült Államok reguláris hadseregét egy magyar huszárkapitány szervezte meg. Maga a huszár, mint fegyvernem és mint megközelítés, az egy magyar katonai innovációnak a része és több egyszerű bravúroskodásnál. Itt minden képességünkre szükség van, mert itt olyan események történnek, a blokkosodáson keresztül, ami annak rémével fenyeget, hogy itt nem gazdasági fejlődés, hanem gazdasági hanyatlás lesz, annak rémével fenyeget, hogy a világpolitikai konfliktusok begyűrűznek Magyarországra, annak rémével fenyeget, hogy geopolitikai értelemben perifériára sodródunk. A magyar huszáros megközelítés egy bátor, bravúros, váratlan mozdulatsort eredményez, ezzel kell operálnunk ahhoz, hogy sikeresek akarunk lenni. Ez bátor és bravúros, de nem lehet bravúroskodó. Magyarországnak mindig tudnia kell a helyét, mindig tudnia kell a méretét, mindig tudnia kell a lehetőségeit, a mozgásterét jól fel kell mérnie és a saját nemzeti érdekeivel nagyon tisztában kell lennie. De nekem az a meggyőződésem, hogy ebben az átalakuló világrendben, ahol nincs egy ideológia vagy nincs egy központ, ami megmondja, hogy miről hogyan kell gondolkodni és hogyan kell viselkedni. Hosszú távon csak azok az országok tudnak sikeresek lenni és ennek az új világrendnek a kulcsállamává válni – mindegy, hogy ezek egyébként kis méretű, közepes méretű vagy nagy méretű országok –, amelyek a politikájukat a saját nemzeti érdekük képviseletére építik. Szerintem egy olyan világrend következik, amely a nemzeti konzervatív kormányokra épül. Ebben Magyarország adottságai kiválóak, és ha képesek vagyunk ezt a stratégiát végrehajtani, akkor pedig a lehetőségeink is kifejezetten izgalmas és eredményes, stabil, biztonságos és prosperáló jövővel kecsegtetnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?

A Nílus egy mára teljesen eltűnt, ősi mellékága mentén épültek fel az ókori egyiptomi piramisok, köztük a híres gízai piramis, több mint négyezer éve - állapította meg a piramisok építésének rejtélyét kutató amerikai kutatócsoport.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.21. kedd, 18:00
Rigó Csaba Balázs
a Gazdasági Versenyhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×