Infostart.hu
eur:
382.1
usd:
328.18
bux:
108989.14
2025. december 5. péntek Vilma
Gerendai Károly főszervező köszöntőt mond a rendezvényre meghívott külföldi nagykövetek, diplomaták fogadásán a Fidelio Színház- és Táncsátorban a 25. Sziget fesztivál első napján, 2017. augusztus 11-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Gerendai Károly négy éttermének 25 millióval nő a havi rezsije

A vállalkozó elárulta azt is a Forbes Money Summiton, hogy mit csinált a Sziget eladásából rá eső hatmilliárd forinttal.

„Összesen 25 millió forinttal több rezsiköltséget kell majd fizetnünk havonta a négy budapesti étteremnél” – idézi a Forbes Money Summit rendezvényen Gerendai Károly által mondottakat a forbes.hu.

A beszélgetés elején a vállalkozó elmondta, elharmadolta a Sziget eladása után kapott összeget (a cég 70 százalékának eladásából a rá eső rész 6 milliárd forint).

  • „Egyharmadát vagyonkezelőkre hagytam, azzal nem foglalkozom.
  • Másik részét a családi dolgok rendezésére költöttük,
  • a maradék harmadból pedig új dolgokba akartam fektetni.”

Az éttermei kapcsán az mondta, „egy olyan modellben, ahol minden költség felfelé megy, a bevétel meg lefelé, az nem jó”.

A tavalyi év második fele és az idei év alapján azt látják, hogy kezdenek visszatérni a külföldi vendégek. A betérők nagy része náluk turista, ez a Covid alatt hátrány volt a lezárt határok miatt, most viszont előny, mert

a hazai vásárlóerő csökken, ezt már látják a számaikban.

„Összesen 25 millió forinttal több rezsiköltséget kell majd fizetnünk havonta a négy budapesti étteremnél. (..) Nem gondolom, hogy normális helyzetnek tekinthető, hogy csak akkor tud túlélni egy étterem, ha a tulajnak mellette van más vállalkozása is” – mondta Gerendai Károly.

Arról is beszélt, hogy lehet-e még az életében egy újabb „Sziget”:

„A nagy dobás egy ember életében csak egyszer jön össze,

nagyon ritkán kétszer.”

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×