Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
320.57
bux:
144139.87
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pexels.com

45 millió forintos bírságot kapott a DIGI

A DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását, többek között valótlanul ígért korlátlan mobilnetet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint, a hatóság 45 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.

A GVH december 21-én zárult versenyfelügyeleti eljárása megállapította: a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) DIGI Mobil szolgáltatásait bevezető, 2019-ben indított "Tesztelj velünk", illetve 2020-as "Próbáld ki" kampánya tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A vizsgálat szerint bár a cég promóciós - többek között óriásplakát és televíziós - hirdetései hangsúlyosan kiemelték a korlátlan mobilinternet lehetőségét, a szerződések ezzel szemben a szolgáltatás forgalmi korlátozásának, illetve lassításának lehetőségét tartalmazták.

Szintén megtévesztő volt, hogy a kampányok egyes reklámjai azt sugallták: az új szolgáltatás bárki számára elérhető. A konstrukciót azonban valójában csak a lefedettségi területen lakó, már DIGI/INVITEL előfizetéssel rendelkező fogyasztók, vagyis egy szűkebb kör érhette el.

A távközlési cég kampányai jogsértő módon elhallgatták azt is a kezdeti időszakban, hogy a szolgáltatás keretén belül - megfelelő partneri megállapodások hiányában - még nem volt elérhető a külföldi használat (roaming) lehetősége. Ez ugyanis egy mobilszolgáltatás esetében lényeges jellemző, mely befolyásolhatja a fogyasztói döntést.

A versenyhatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette azt is, hogy a cég még a versenyfelügyeleti eljárást megelőzően, magától, szolgáltatásai bővítésével korrigálta a megtévesztéseket, elérhetővé tette a roamingot, illetve eltörölte az adatforgalmi korlátozást - írták.

Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Mi vár a magyarokra a benzinkutakon? - Így látja most a Tisza-kormány Magyar Péter szerint

Mi vár a magyarokra a benzinkutakon? - Így látja most a Tisza-kormány Magyar Péter szerint

Feszült a helyzet idehaza is az üzemanyagok piacán, a nemzetközi folyamatok a kedvezőtlen irányba mozdultak el, a forint gyengülése sem segít, így a nagykereskedelmi árak emelkednek Magyarországon is, a kiskereskedelmi árak a kutakon viszont nem olyan mértékben. A Tisza-kormány is kiemelten közelről követi a piaci fejleményeket, és az aktuális kormányzati álláspontot Magyar Péter miniszterelnök mutatta be grafikonokkal a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Azt is jelezte, hogy a kormány kész beavatkozni, konkrétan említette a jövedéki adót, de felhívta arra is a figyelmet, hogy ha a korábbi védett ár körül fixálnák az üzemanyagok literjét, akkor az havonta a költségvetésnek 50 milliárd forintjába kerülne. Azt üzente ezzel, hogy nincs ingyenebéd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×