A siófoki vízmérce adatai szerint a június közepén mért 77 centiméterről augusztus 15-re 47 centiméterre csökkent a tó átlagos vízszintje a folyamatos apadás következtében – nézte meg az adatokat a veol.hu.
A Balaton vízállása a nyári hónapokban dinamikusan süllyedt. Míg június közepén még 77 centimétert mutattak a műszerek, július elejére 66 centiméterre, július végére pedig 56 centiméterre esett vissza a vízszint.
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint az apadás augusztusban is folytatódott: augusztus elején 55-56 centiméter körül alakult az érték, a hónap közepére azonban felgyorsult a csökkenés, és augusztus 15-én elérték a 47 centiméteres átlagos vízállást.
Mindez azért is érdekes, mert 2024 elején még hetekig engedni kellett a tóból a magas vízállás miatt.
Oroszországnak havi 30 ezer katonát kellene toboroznia az ukrán frontra, de erre már úgy sem képes, hogy 12 millió forintnak megfelelő összeget ígér a jelentkezőknek. Ez a magyarázata a 300 ezres mozgósításról szóló híreknek – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással. A Fidesz és a KDNP „illegitimnek” tekinti a választást, ezért nem vett részt benne. A parlament már döntött a szakképzésről és az ügynökaktákról is, ma még szavaznak a dízeltámogatásról és a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséről is.
Hogyan alakul át a magyar állampapírpiac, és milyen szerepet szán az ÁKK új vezetése a lakossági megtakarítóknak? Mi lesz a gazdagok pénzével a vagyonadó és a vagyonkezelési struktúrák változásai közepette? Milyen piaci környezetben kell helytállniuk a hazai alapkezelőknek, és mik lehetnek a következő időszak legnyerőbb befektetései? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok, akik regisztrálnak a Portfolio szeptember 23-ai Future of Finance 2026 konferenciájára. Velünk lesz a témában Balogh Csaba az Államadósság Kezelő Központtól, Kadocsa Péter a VIG Alapkezelőtől, Samu János a Concorde-tól és Vízkeleti Sándor az Amundi Alapkezelőtől, ám a lista messze nem teljes.