Szemben azzal, amit alapvetően gondolna az ember, a közszereplő státus kapcsán nincsen egy konkrét felsorolás, hogy pontosan ki számít annak. Létezik azonban egy viszonylag kiterjedt bírósági és alkotmánybírósági gyakorlat, hogy kik azok, akik egy konkrét közéleti vitában a formális tisztségük, az önként vállalt véleményformáló szerepük, vagy a közüggyel közvetlen összefüggő magatartásuk miatt annak az alakítójává válnak, tehát közszereplőnek minősülnek – mondta el Kende Tamás, az ELTE Jogi Kar Nemzetközi Tanszék docense az InfoRádióban.

• Kivételesen médiaszereplők, influenszerek is közszereplővé válhatnak.
• Volt olyan eset, amikor egy ismert közvélemény-kutatót, aki rendszeresen nyilatkozott és értékelte a politikusok megítélését vagy politikai eseményeket, közszereplőnek minősítettek.
• Volt olyan, amikor egy közpénzt felhasználó közalapítvány főtitkárát minősítették szintén közszereplőnek a bírói gyakorlatban.
• Az is előfordult, hogy egy közszereplőnek az egyébként szintén közismert hozzátartozóját nem minősítették pusztán azért közszereplőnek, mert ő a közszereplő hozzátartozója

– magyarázta a jogász.

A kérdésre, hogy meddig közszereplő valaki, azt mondta:

azzal, hogy megszűnik valaki valamilyen köztisztséget viselni, azzal nem szűnik meg a közszereplői minősége.

Nagyon leegyszerűsítve, a bírói gyakorlatból az látszik, hogy ha az a típusú vélemény, amit valakivel kapcsolatban egy vitában megfogalmaznak, az ő korábbi közszereplésével volt kapcsolatos, azzal kapcsolatban ő abszolút közszereplőnek minősül. Tehát ha egy korábbi miniszter döntését kritizálják a korábbi döntéseivel kapcsolatban, ő nyilvánvalóan közszereplő marad. De mondjuk ha most valaki lefotózná őt a kertjében, ahogy rövidnadrágban, fedetlen testtel a kutyájával játszik, azzal kapcsolatban nem biztos, hogy a közérdek fennállna, és ebben a vonatkozásban a bírói gyakorlat szerint már nem minősülne közszereplőnek, és ezt nem kellene feltétlenül tűrnie – fogalmazott Kende Tamás.

A kérdésre, hogy mit kell eltűrnie egy közszereplőnek, a szakértő azt mondta: ezzel kapcsolatban azt szokták mondani, hogy „fokozott tűrési kötelezettség” van. Nagyon bonyolult bírósági gyakorlat alakult ki, ami azonban észszerű, hiszen itt tényleg bonyolult dolgokról van szó. Alapvetően

• az egyik oldalon ott van a szólásszabadság, és az, hogy az emberek értékelhessék a közügyeket, és esetleg kifejezzék a véleményüket,
• a másik részről viszont a közszereplők is emberek, és ezért aztán nem lehet velük sem akárhogyan bánni, őket akárhogy nevezni,

szóval a kettő között meg kell találni egyfajta kompromisszumot – mondta.

Az alakult ki a gyakorlatban, hogy

a közügyi magatartást érdemben értékelő, akár éles, túlzó, sértő közlések, vagy mindezek képi dokumentálása is indokolt lehet egy közszereplővel szemben, akár karikatúra is, és ezeket tűrni köteles a közszereplő.

„Tehát ha azt próbálom állítani egy közszereplővel kapcsolatban, hogy mondjuk hazudott, gyakran hazudott, és egy hosszú orral ábrázolom egy karikatúrán, az teljesen megengedhető, hiszen arra próbálok utalni, hogy ő olyan kicsit, mint Pinokkió. Másik részről viszont arra vonatkozóan nincsen tűrési kötelezettség, hogy a magánéletét, aminek nem feltétlenül van köze a közhöz, feltárja,

nem lehet öncélúan személyeskedni, és nem köteles elfogadni az emberi méltóság érinthetetlen magját sértő, dehumanizáló támadásokat.

Most volt nemrég egy olyan eset, amikor a látássérült miniszterrel kapcsolatban tettek borzasztó megjegyzéseket, és én azt gondolom, hogy például ezt nem kellene eltűrnie. Nem tanácsot adok, hogy pereskedjen, hanem azt gondolom, hogy ez már nem tartozik abba a kategóriába, amit el kell viselni. Ő nyilvánvalóan közszereplő, nyilvánvalóan kiemelt tűrési kötelezettsége van, de én azt gondolom, hogy ez a túlzó, sértő, dehumanizáló közlés körébe tartozik, szerintem ez emiatt nem volt jogszerű” – mondta el Kende Tamás, az ELTE Jogi Kar Nemzetközi Tanszék docense az InfoRádióban.

A cikk alapjául szolgáló interjút Domanits András készítette.