Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
315.88
bux:
153873.1
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Facebook/4iG

Megszólalt Jászai Gellért a T-Systems meghiúsult adásvétele kapcsán

Kedden jelentették be, hogy a felek, a 4iG és a Magyar Telekom az előzetes megállapodás ellenére elálltak az akvizíciótól. Az ügyről a 4iG elnök-vezérigazgatója beszélt.

A felek július 9-én jelentették be, hogy tárgyalási folyamatot indítanak a T-Systems Magyarország 4iG-nek történő lehetséges eladásáról, valamint aláírtak egy nem kötelező erejű előzetes megállapodást. Kedden, a 4iG kezdeményezésére az előzetes megállapodás felmondása mellett döntöttek. Jászai Gellért elnök-vezérigazgató a Portfolionak adott interjút azzal kezdte, hogy a kedden kiadott tőkepiaci tájékoztatás, illetve sajtóanyag minden olyan információt tartalmazott, amit a felek el akartak mondani az okokról.

Hozzátette azonban, hogy októberben még akkor november közepére várták a megállapodás lezárását, ám ez elhúzódott, és alapos mérlegelés után született meg a tegnapi bejelentés.

"A visszalépésünk mögött inkább olyan dilemmák állnak, mint például az osztalékfizetési politika.

Egy ilyen volumenű tranzakcióval járó hitelfelvétel ugyanis hosszú évekre korlátozta volna a 4iG lehetőségeit. Márpedig mi már az idei csúcsév után is osztalékot akarunk fizetni" - mondta az elnök-vezérigazgató.

Tisztában vannak vele, hogy a bejelentés meglepte a befektetőket, de Jászai Gellért cáfolta a pletykákat, amelyek szerint a nagytulajdonosok között régóta nincs egyetértés, vagy hogy a 4iG más módon szerzett befolyást a T-Systems irányításában, és a cég vezetői akvizíció nélkül, párhuzamosan működtetik a jövőben a két vállalatot, illetve hogy a nagyjából egy hete tartó árfolyamesés mögött pedig a 4iG nagytulajdonosainak eladásai állnak. Hangsúlyozta:

"szeretném, ha mindenki megértené, hogy racionális és kizárólag üzleti megfontoláson alapuló döntést hoztunk."

További részletekről a titoktartáson kívül azért nem beszélt, mert a Telekom csoportra ugyanis olyan stratégiai partnerként tekintenek, akivel folytatni kívánják az üzleti együttműködést például a nagyvállalati és a közszféra számára nyújtott szolgáltatások területén.

A 4iG további céljaival kapcsolatban kifejtette: a cég organikus szinten is látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy évben. "Az, hogy az időközben 550 fő fölé növekedett szervezetünket akár akvizíciókkal, vagy más stratégiai együttműködésekkel bővítsük pedig továbbra is fontos célunk. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a 4iG minden évben huszonötszörös eredményt ér el az előző évhez képest. De jövő év végére a T-Systems felvásárlása nélkül is reális célnak tekintem, hogy a 4iG a piacvezető cégek közé érjen gazdasági eredményei alapján".

A 4iG Nyrt. szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte tájékoztatóját a 2019-re várható IFRS szerinti konszolidált eredményéről. A társaság előrejelzése szerint a 2019. éves eredménye várhatóan nagyságrendekkel meghaladja a 2018. évi beszámolóban közölt adatokat, valamint az első három negyedévben elért teljesítménye alapján számolt időarányos eredményt.

a 4iG Nyrt. értékesítési nettó árbevétele várhatóan meghaladja a 40 milliárd forintot, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) mutatója a 4 milliárd forintot, az adózott eredménye a 2,5 milliárd forintot.

Az igazgatóság felhívta befektetőinek, valamint a pénz- és tőkepiac szereplőinek a figyelmét arra, hogy a tájékoztatással jogszabályi kötelezettségének tesz eleget, az információk az igazgatóság jelenlegi megítélésén, és nem a társaság auditált éves beszámolóján alapulnak, így azok nem tekinthetőek végleges adatoknak.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×