eur:
389.08
usd:
362.27
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Két tétel miatt csökkent a CIG Pannónia eredménye

A CIG Pannónia csoport 354 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett kedden a harmadik negyedévről, de a teljes átfogó jövedelme 463 millió forint nyereséget mutatott - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az adózott eredmény 2018 első három negyedévéhez képest 1,915 milliárd forinttal esett vissza. A jelentés szerint ennek a hátterében két tényező áll:

  • egyrészt az olasz határon átnyúló kezesi biztosítások miatt bekövetkezett veszteségek, amelyek a csoport eredményét 1,296 milliárd forinttal rontották.
  • Másrészt a Konzum részvények bevonásán realizált 1,056 milliárd forint árfolyamveszteség, amely az egyéb átfogó eredményben részben ellentételeződött, így a tőkehatása kisebb, mínusz 725 millió forint.

A biztosítási díjbevétel a 2018-as harmadik negyedévéhez képest 10 százalékkal nőtt, így az összesített díjbevétel 20,110 milliárd forintot tett ki. Az élet biztosításban az új szerzés 3,201 milliárd forint, közel másfélszerese a 2018 első három negyedéves adatnak, amelyből 2,093 milliárd forint befektetési egységhez kötött életbiztosítás, 1,108 milliárd forint hagyományos és csoportos életbiztosítás. A nem-életbiztosítási területen 9 százalékos volt az új szerzés növekedése.

A jelentés kitér arra, hogy a tavaly novemberben alapított leányvállalat, a CIG Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt. (PPK) - amelyben a csoport részesedése 95 százalék -, függő ügynökként kezdte meg a biztosítási- és pénzügyi közvetítési tevékenységét az év elején. A közvetítő cég jelenleg 183 regisztrált biztosítási tanácsadóval rendelkezik, az első három negyedévben 309 millió forint állománydíjú biztosítást értékesített, majd a hitelközvetítői tevékenységét is megkezdte. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) május 23-án engedélyezte a PPK számára a pénzügyi szolgáltatás közvetítési tevékenységet, az engedély hatálya kiterjed jelzáloghitel-közvetítői tevékenység végzésére is.

A sajtóközlemény szerint bevált a biztosítónak az értékesítési csatornák diverzifikálása is.

Az idén eladott életbiztosítási szerződések esetében a biztosító saját hálózatának teljesítménye 20 százalékot, míg a független brókeri csatorna 28 százalékot, a banki csatorna 18 százalékot tett ki. Az idén indult pénzügyi közvetítő leányvállalat 10 százalékot értékesített, míg az egyéb üzlet-fejlesztés részaránya az új értékesítésben 24 százalék.

A CIG Pannónia részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír a hétfői kereskedést 211 forinton zárta, kedd délelőtt 209 forintot ért. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 465, a legalacsonyabb 172,6 forint volt.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×