Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels

Újabb hidegfront után megnyugszik az időjárás a hétvégére, de a mínuszoktól nem szabadulunk

Kisebb eső, zápor jöhet, de vasárnapra már 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Azután nagy a bizonytalanság.

Többfelé esőt hoz a hidegfront, amelynek hatására hajnalban néhol ismét előfordulhatnak mínuszok is. Kezdetben 15 fok körüli csúcsértékek várhatók, a front átvonultával viszont ismét melegszik az idő, vasárnap már sok napsütés és 20–24 Celsius-fok lesz a jellemző – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken hidegfront vonul át, így estig alapvetően borult idő várható többfelé esővel, záporral. Elsősorban a Dunántúl délnyugati részein valószínű több csapadék. Délután többfelé erős, Sopron és Mosonmagyaróvár körül egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Késő estétől északnyugat felől gyors ütemben kiderül az ég. Hajnalban többnyire 6–11 fok lesz. Délután általában 13–18 fokig melegszik a levegő, a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon azonban ennél kissé hűvösebb is lehet, míg reggel, kora délelőtt a déli határ mentén néhol 18 fok fölötti csúcsérték is előfordulhat.

Szombaton a hidegfront felhőzete hajnalra a déli határvidéket is elhagyja. Napközben jobbára derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Főként az ország északkeleti harmadán, negyedén fordulhat elő néhol záporeső. A leghidegebb órákban általában 2–8 fok várható, azonban a fagyzugos, szélcsendes helyeken akár mínusz 2 fokot is mérhetnek. Napközben 14–19 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap sok napsütés várható, csapadék nem lesz. A szél több helyen megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödhet. Hajnalban általában 2–8, a fagyzugos, szélcsendes helyeken azonban mínusz 2 fokig is hűlhet a levegő. A délutáni csúcsértékek 20 és 24 fok között alakulnak.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×