Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A closeup of a dimly lit prison holding cell door with gripping the bars - 3D render
Nyitókép: allanswart/Getty Images

Bottal vert halálra két embert, miután hallucinálni kezdett

Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Kaposvári Törvényszék pénteken nem jogerősen azt a férfit, aki egy bottal két embert halálosan, egyet súlyosan megsebesített tavaly márciusban a Somogy vármegyei Fonó településen.

Vadócz Attila, a bíróság szóvivője közölte, hogy a bíróság a vádlottat több ember sérelmére különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt marasztalta el. A főbüntetés mellett véglegesen eltiltotta a járművezetéstől, valamint kötelezte a büntetőeljárásban felmerült 6 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

A drogfüggőségben és ehhez társuló mentális zavarokban szenvedő elkövető 2025. március 14-én fonói otthonában hallucinálni kezdett. Azt képzelte, hogy az unokahúgát elrabolták, őt pedig meg fogják támadni, ezért magához vett egy nagyobb akácfa botot, a község központjába ment, rátámadt egy idős asszonyra, legalább négyszer fejbe verte, majd a kezén és a lábán sebesítette meg a védelmére érkező, a vádlottat lecsillapítani próbáló idős férfit.

A vádlott ezután berúgta a csemegebolt bezárt ajtaját és a bottal olyan erővel bántalmazta az üzlet eladóját, hogy a nő a helyszínen életét veszítette.

A férfi magához vette a bolt mintegy 200 ezer forint bevételét és az eladó autójával elhajtott a helyszínről. Több rendőrjárőr üldözőbe vette, Siófokon fogták el, miután a járművel balesetet szenvedett.

Az ámokfutó által elsőként megtámadott nő néhány nappal később a kórházban elhunyt, az idős férfi esetében életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság döntését, a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×