Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Beismerte a rendőr a fegyveresen elkövetett rablást

Mintegy 5,7 millió forintot zsákmányolt. Később kutakodott a rendőrségi adatbázisban a nyomozás állásáról szóló iratok után.

Beismerte egy pécsi bankfiók kirablását a rendőr, akit szerdán vettek őrizetbe - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön. A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakos vagyon elleni, hivatali és közbiztonság elleni bűncselekmény miatt nyomoz, és szerdán elfogták az elkövetéssel gyanúsítható rendőrt. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki és kétrendbeli rablással, hivatali visszaéléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel gyanúsítottak meg.

Hozzátették: a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. május 12-én 15 óra körül a férfi bement egy pécsi bankfiókba, és egy maroklőfegyverrel - vagy annak látszó tárggyal - az alkalmazottakat fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy a kasszában lévő készpénzt adják át. Az elkövető mintegy 5,7 millió forintot szerzett meg, majd elmenekült a helyszínről.

Ezt követően, 2020 novemberében a férfi a rendőrségi nyilvántartási rendszerben hatáskörét túllépve, célirányosan rákeresett a rablás miatt indult eljárás ügyiratára, és abból iratokat töltött le azért, hogy jogtalanul információkat szerezzen a nyomozás állásáról.

A rendőr az elfogását megelőzően szolgálati maroklőfegyverét és a hozzá rendszeresített 6 darab lőszert a szolgálati helyéről engedély nélkül kivitte és azokat birtokában tartotta.

A tájékoztatás szerint a gyanúsított beismerte ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetését.

A főügyészség tudatta azt is, a megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 novemberében is követett el rablást ugyanabban a bankban, de a kihallgatásán nem ismerte el a terhére rótt ezen bűncselekményt.

Az ügyészség indítványozza a rendőr letartóztatásának elrendelését, a kényszerintézkedésről pénteken dönt a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×