Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.94
bux:
142863
2026. november 6. péntek Lénárd
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszédet mond az alaptörvény tervezett módosítása ellen, a Fidesz és a KDNP közös szervezésében tartott demonstráción a Sándor-palota elõtt 2026. július 9-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Fidesz: a rendőrséghez került Havasi Bertalan illetményügye

Áttette a Budapesti Rendőr-főkapitányságra a Havasi Bertalan korábbi helyettes államtitkár illetményigénye ügyében tett feljelentést a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – közölte a Fidesz.

A párt közleményében az olvasható, hogy az Orbán-kormány korábbi helyettes államtitkára a Fidesz által működtetett, jogi segítséget nyújtó Védvonal segítségével augusztusban tett feljelentést, mert a felmentési idejére törvény szerint járó illetmény folyósítását a Miniszterelnökség „jogellenesen beszüntette”, miután Magyar Péter miniszterelnök többször nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy nem hajlandó kifizetni a juttatást.

A párt az ügyészség határozatára hivatkozik: „a feljelentésben írtak alapján a Miniszterelnökségen dolgozó hivatalos személy, illetve személyek magatartása – bizonyítottság esetén – hivatali visszaélés bűntette gyanújának megállapítására lehet alkalmas”. A közlemény szövege szerint mivel Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter és Ducsay Zsuzsanna közigazgatási államtitkár nem országgyűlési képviselő mentelmi joggal, ezért nem az ügyészségnek, hanem a rendőrségnek kell elbírálnia a feljelentést.

Havasi Bertalant 2026. május 16-án mentették fel azonnali hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkári tisztségéből, miután Magyar Péter miniszterelnökkel nyilvánosan szóváltásba keveredett a Karmelita kolostor tetőteraszán. Havasi Bertalan később a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd sajtófőnöke lett.

A Miniszterelnökség október 1-jei hatállyal érdemtelenség jogcímén megszüntette kormányzati szolgálati jogviszonyát is. Ezt azzal indokolták: érdemtelenségnek minősül, ha a kormánytisztviselő a munkahelyén kívül olyan magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy súlyosan rombolja az őt foglalkoztató kormányzati igazgatási szerv jó hírnevét vagy a jó közigazgatásba vetett bizalmat. A levélben arról tájékoztatták Havasi Bertalant, hogy felmentési időre és végkielégítésre nem jogosult.

Október 20-án Havasi Bertalan azt közölte, hogy 60 nappal meghosszabbította a Közszolgálati Döntőbizottság az eljárási határidőt a közszolgálati panasza ügyében, amelyet az illetményigényével kapcsolatban nyújtott be.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

A mesterséges intelligencia nem egy új szakma, hanem a mindennapi munkakörnyezetünk szerves része, amely alapjaiban alakítja át a toborzást, a bérezést és a pályakezdők betanítását. Pécsi Judit, az UNION Biztosító HR-igazgatója szerint a munkaerőpiac egyre polarizáltabb, hiszen miközben a vállalatok a tökéletesre csiszolt, ám egyforma önéletrajzok mögött próbálják megtalálni a valódi embert, a speciális tudású szakemberekért ádáz verseny folyik a különböző iparágak között - szerepel a Pénzcentrum által készített interjúban. Pécsi Judit előadónk lesz a november 17-I HR (R)evolution konferencián, ahol többek között megvitatjuk az AI munkaerőpiacra gyakorolt hatásait. is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×