Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez kötődő Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) ugandai milícia fegyveresei Cantine-Aloyath falut támadták meg Észak-Kivu tartományban. Felgyújtottak több házat és egy egészségügyi létesítményt. Ennek hatására a közeli kórházból elmenekült hat beteg: egyiküknél már igazolták az ebolafertőzést, ötüknél pedig fennáll a fertőzés gyanúja. Utóbbiak közül hárman magas fertőzési kockázatú kontaktszemélyek voltak – közölte az intézmény vezető orvosa.
A támadás után a hadsereg katonái 33 holttestet találtak a faluban. Az áldozatok többségét lelőtték, mások megégtek vagy belehaltak sérüléseikbe. A halálos áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet tudni, mert a heves eső akadályozza a hadsereg munkáját és a helyszíni vizsgálatot.
Észak-Kivu a kongói ebolajárvány egyik gócpontja, itt regisztrálják az új fertőzések felét. Országszerte eddig több mint tízezer megbetegedést és ötezer halálesetet jegyeztek fel.




