Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza. A 37 pályázó összesen 46 pályázatot nyújtott be, 2300 megawattnyi szélerőmű megépítésére. A pályázók 11 járásban nyolc csatlakozási pontra nyújtották be jelentkezésüket. A betáplálásra igényelt összteljesítmény 1834 MVA, míg a tervezett szélerőművek névleges villamos teljesítőképessége 2289 villamos megawatt.
A beruházásokhoz kapcsolódva a pályázók összesen 1947 megawattóra névleges villamosenergia-tárolási kapacitás kiépítését vállalták. A Magyar Megújuló Energia Szövetség elnöke bizakodó a szélenergetika felfuttatásával kapcsolatban, de a pályázatnak az eredményét felemásan értékeli. Novák Csaba az InfoRádióban felhívta a figyelmet arra, hogy a globális beruházók távol maradtak a tendertől.
Tájékoztatása szerint a kilenc helyszínből hétre jelentős érdeklődés volt, de azok a befektetők, akik globálisan, Európa-szerte monitoringozzák a pályázatokat, nem vettek részt a tenderben.
„Más országokban a beruházói kiszámíthatóság erőteljesebb, mint hazánkban. Ez az első körös széltender leginkább tapasztalatszerzésre volt alkalmas, szerintem a nagyobb volumenű beruházók a második körös kiírást várják”
– mondta Novák Csaba.
A Magyar Megújuló Energia Szövetség elnöke szerint a magas hálózati csatlakozási díj lehet az oka annak, hogy az ócsai és a székesfehérvári helyszínre mindössze egy pályázó érkezett összesen. Elmondása szerint túlzónak érzik a beruházók a fejlesztési költségeket, különösen a jelentős Európai Uniós támogatások mellett. Az MMESZ elnöke szerint fontos cél, hogy meglévő csatlakozási pontokon kolokált, illetve hibrid projektek létesülhessenek.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a benyújtott pályázatok feldolgozását és értékelését követően az előzetes eredményeket legkésőbb december 13-ig közzéteszi a honlapján.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán óriási sikernek nevezte az eredményt. Azt írta, az előző kormány éveken át akadályozta a szélerőművek építését, de ez a kormány változtat ezen. A céljuk ugyanis több energiát termelni itthon, kevésbé függeni a külföldtől, és biztonságosabbá tenni Magyarország energiaellátását.
A cikk Kalapos MIhály interjúja alapján készült.




