Kisrepülőgép zuhant péntek délután egy németországi autópályára, a légi jármű két utasa szörnyethalt.
A baleset az A2-es autópályán, Magdeburgtól északkeletre történt. A repülőgép a becsapódás után kigyulladt. A hatóságok közlése szerint közúti jármű nem érintett a szerencsétlenségben. A baleset miatt az autópályát Hannover irányában lezárták.
Az A2-es autópálya Németország egyik legforgalmasabb kelet-nyugati közlekedési tengelye, Berlin térségét köti össze Észak-Rajna-Vesztfáliával.
A Ferencváros csütörtöki 2–0-s győzelme az AC Milan ellen nemcsak futballtörténelmi siker, de további jelentős bevétellel is jár a zöld-fehér klub számára.
„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa.
A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni.
Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.