Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.94
bux:
142863
2026. november 6. péntek Lénárd
Budapest, 2013. szeptember 18. Medveczky Ilona táncművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Medveczky Ilona: engem zsarolt az állambiztonság

A táncművész most először szólalt meg annak kapcsán, hogy a neve napvilágra került az ügynökaktákban. Azt állítja: fiatalon olyan helyzetbe hozták, hogy csak egy dokumentum aláírásával engedték külföldre utazni egy filmforgatásra.

„Az Oroszlán ugrani készül című filmet az akkori Jugoszláviában forgatták, ami akkor nyugatnak számított. Én voltam a film egyik főszereplője, csakhogy nem kaptam meg az útlevelem. Egész pontosan egy feltételhez kötötték, hogy a kezembe vehessem. Elém tettek egy nyilatkozatot, amit – szokásomhoz híven – csak nagyjából futottam át. Olyasmi volt benne, hogy számoljak majd be a film operatőrének tevékenységéről, nevezetesen, hogy hová megy a forgatások után” – idézte fel az évtizedekkel ezelőtti napot Medveczky Ilona, aki állítása szerint először alá sem írta a dokumentumot, így helyette Kovács Zsuzsát tették be a szereplők közé. Minderről a Blikk számolt be.

„Végül beadtam a derekam, így másnap hajnalban hozták ki a lakásomra az útlevelemet, kifejezetten Kádár János kérésére, majd külön repülőgéppel vittek a stáb után Dubrovnikba” – tette hozzá.

Később a megfigyelésre kijelölt személlyel, Hildebrand Istvánnal egymásba szerettek.

„A veréb is madár forgatásán szerelmesek lettünk, annyira, hogy azt mondta, ha vállalom, hogy szülök neki rövid időn belül egy gyereket, elvesz feleségül. Nos, ezt az embert kellett volna megfigyelnem… – mondta.

Arról is beszélt, hogy a férje, Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis herceg szabadította meg a szocializmus fogságából.

Medveczky Ilona neve mellett a nyilvántartásban a 07-es és a 17-es kód szerepel. Előbbi azt jelzi, hogy az állambiztonság megszüntette a kapcsolatot az érintettel, utóbbi pedig az operatív iratok megsemmisítésére utal.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

A mesterséges intelligencia nem egy új szakma, hanem a mindennapi munkakörnyezetünk szerves része, amely alapjaiban alakítja át a toborzást, a bérezést és a pályakezdők betanítását. Pécsi Judit, az UNION Biztosító HR-igazgatója szerint a munkaerőpiac egyre polarizáltabb, hiszen miközben a vállalatok a tökéletesre csiszolt, ám egyforma önéletrajzok mögött próbálják megtalálni a valódi embert, a speciális tudású szakemberekért ádáz verseny folyik a különböző iparágak között - szerepel a Pénzcentrum által készített interjúban. Pécsi Judit előadónk lesz a november 17-I HR (R)evolution konferencián, ahol többek között megvitatjuk az AI munkaerőpiacra gyakorolt hatásait. is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×