Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Mentőautóból lopott egy férfi, felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték

Gyorsított eljárásban felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki augusztus elején ellopott egy GPS-t egy mentőautóból, amíg a mentősök újraélesztettek egy beteget - közölte a fővárosi főügyészhelyettes pénteken az MTI-vel.

Szoboszlai-Szász Richárd közleményében felidézte: augusztus 7-én az Országos Mentőszolgálat munkatársai segélyhívásra érkeztek a XXIII. kerület egyik ingatlanjához, ahol leparkoltak a mentőautóval, majd a beteg segítségére siettek. A mentőautó központi zárja azonban nem működött megfelelően, ezért a jármű lezárásakor a vezető felőli ajtó nem záródott be.

A vád szerint a 28 éves férfi - mialatt a mentőápolók a beteg újraélesztésén fáradoztak - a mentőautóból kiemelt egy GPS-készüléket és egy rádiókészülék-töltőt. Mindezt végignézte egy szemtanú, aki számon kérte rajta a lopást, a férfi ekkor elmenekült.

A vád szerint a férfi 2015 nyarán több különböző, vagyon elleni bűncselekményt követett el Budapest XX. és XXI. kerületében.

A férfit pénteken gyorsított eljárásban bíróság elé állították.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi bíróság a 28 éves férfit 8 hónap fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×