Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Kiss László volt alkotmánybíró

Méltóssággal viselt, hosszan tartó betegség következtében 76. életévében elhunyt Kiss László volt alkotmánybíró.

Prof. Dr. Kiss Lászlót az Alkotmánybíróság saját halottjának tekinti – írta meg az Index a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának közleményére hivatkozva.

Mint olvasható, a volt alkotmánybíró mindenki másnál hosszabb ideig, tizennyolc éven át, 1998 márciusától 2016 márciusáig viselte a sötétkék talárt. Második alkotmánybírói mandátuma napra pontosan tíz éve, 2016. március 10-én járt le.

A kevésbé tehetős háttérből származó volt alkotmánybíró a Vas megyei Jánosházán járt óvodától középiskoláig. A cikkben felidézik, hogy „szeretett és tudott is tanítani”. Sok helyre hívták előadást tartani, küldetésének tartotta, hogy „az alkotmánybíráskodást oly gyakran belengő tömjénfüstöt” eloszlassa. Hozzáteszik, hogy egy újságcikkben ügynöki tevékenységgel vádolta meg egy „ügynökvadász” történész, a hosszú pereskedés történetét Ügynökmese című könyvében írta meg.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×