Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Rendőrségi fotó egy megrongált személygépkocsiról.
Nyitókép: Police.hu

Autót rongált a féltékeny nő: „elpattant benne valami”

Lezárult a nyomozás azzal a miskolci nővel szemben, aki féltékenységből megrongálta barátja autóját.

Rongálás bűntett miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 24 éves nővel szemben.

Az elkövető 2025. augusztus 22-én 20 óra körül a barátja Vörösmarty Mihály úton parkoló autójának hátsó szélvédőjét betörte egy kővel, majd beült a kocsiba és az utastér berendezéseit megrongálta, az első ülések közötti könyöklőt kitörte, hátsó ajtó ablaktekerőjét letörte, a visszapillantó tükröt lepattintotta, illetve a hangszóró vezetékeit is kiszakította, majd távozott.

A rendőrök a nőt két nap múlva gyanúsítottként hallgatták ki – írja a police.hu.

Az elkövető beismerő vallomást tett, elmondta, hogy meglátta a barátját az utcán két ismeretlen lánnyal, és rögtön tudta, hogy az egyikkel megcsalja őt, ezért elpattant hirtelen benne valami, ami miatt a partnere kocsiját megrongálta.

A Miskolci Rendőrkapitányság az eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×