Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Unsplash

Élesedik a vita az új KRESZ körül

Az új KRESZ-tervezet komoly változtatásokat helyezett kilátásba a motorosokra és az autósokra vonatkozóan is, emellett végre az elektromos rollerek kérdésével is foglalkozik.

Mint arról az Infostart is beszámolt, január 20-án tette közzé Lázár János építési és közlekedési miniszter hivatalos oldalán az új KRESZ-tervezetet, amit utána társadalmi egyeztetésre bocsátottak. Az azóta eltelt bő egy hónapban több mint 7 ezer észrevétel érkezett a különböző szakmai szervezetektől és a lakosságtól.

Kerékgyártó János közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár az Indexnek azt mondta, 2023-ban fogalmazódott meg először, hogy a technológiai fejlődés és az új közlekedési eszközök megjelenése miatt frissítésre szorul a KRESZ. Mint mondta: „Minden illetékes szervezettől azt a választ kaptuk, hogy strukturális változtatásokat szeretnének, ezért új jogszabályra van szükség. A mai szemléletrendszernek megfelelően elkezdtük felépíteni a nulláról, nem cincáltuk szét a régit, nem farigcsált normarendszerről van szó, hanem egy teljesen újról. A tervezetet a hivatalos jogalkotási folyamat előtt mindenki véleményezheti.”

A helyettes államtitkár szerint a KRESZ különösen nehéz jogszabály, ugyanis minden közlekedőre vonatkozik, független felhasználók találhatók benne, akiknek meguknak kell értelmezni és követni a szabályokat.

Berta Tamás, a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőség-ellenőrző Intézet közlekedésbiztonságért felelős igazgatóhelyettese a lapnak elmondta, melyek azok a területek, amelyekre a legtöbb észrevétel érkezett és hol vannak a legnagyobb érdekellentétek a közlekedés szereplői között.

„Rengeteg megjegyzés érkezett a motorosoktól, főleg a ruházatra és a parkolásra vonatkozóan. A biztonság a fő cél, de a szabályoknak életszerűknek kell lenniük. A protektor, vagyis a gerincvédő használata sok motoros szervezet szerint nem életszerű, ugyanakkor a zárt ruházatot megköveteljük. A járdán való parkolás most megengedett, de az új tervezet ezt a lehetőséget nem adná meg. Elég komoly az ellenállás, van nyitottság a részünkről, hogy ez megmaradjon” – jelentette ki.

Az elektromos rollerek kérdése is slágertéma, amit a még hatályban lévő KRESZ egyáltalán nem szabályoz. Az új tervezet ellenben kétféle elektromos rollert különböztet meg: a kisebb teljesítményű modelleket a kerékpárok közé sorolná, míg az erősebbeket a segédmotoros kerékpárokhoz hasonló elbírálás alá vonná. Ugyanakkor felmerült olyan javaslat is, amely szerint nem feltétlenül indokolt a kettős kategorizálás: elegendő lenne egyetlen besorolás, 25 km/órás maximális sebességhatárral. Az e-rollerek használatának életkorhoz kötése is vitatott.

Ugyancsak nagy vihart kavart a sebességhatárok esetleges megváltoztatásának szándéka.

„Az autópálya kezelője bizonyos szakaszokon magasabb sebességhatárt is kijelölhet, amely a jelenlegi 130 km/óráról legfeljebb 140 km/órára emelkedhetne. Bár sok autós már most is gyorsabban halad, a statisztikák szerint a jól tervezett, biztonságos szakaszokon ez nem növeli a balesetek kockázatát” – mondta Berta Tamás.

A javaslat egyik fő érve, hogy így csökkenteni lehetne az alsóbbrendű utak forgalmát, hiszen aki gyorsabban haladna, az inkább az autópályát használná, még ha az fizetős is.

A követési távolságra vonatkozó előírásról valószínűleg nem születik egységes szabály. A szakemberek szerint ugyanis az utakon rendkívül eltérő paraméterű és műszaki állapotú járművek közlekednek: a legkorszerűbb vezetéstámogató rendszerekkel felszerelt autóktól a 25-30 éves gépkocsikig.

Emiatt nem lehet mindenki számára érvényes, fix méter- vagy másodpercértékű követési távolságot előírni.

A gyalogosok védelme is viták alapját képezi. A jogalkotók hangsúlyozzák: kiemelten fontos a gyengébb közlekedők biztonsága. Ugyanakkor a gyalogosoknak is kötelességük meggyőződni arról, hogy zebrán való átkelés közben nem kerülnek-e olyan veszélyhelyzetbe, amelyet a másik fél sem tud elkerülni.

A szakértők hangsúlyozzák, hogy a felelősséget semmiképp nem kívánják a gyalogosok felé eltolni, és ha a közlekedés résztvevői betartják a szabályokat, akkor a tervezet célja éppen az, hogy mindenki biztonságosabban közlekedhessen az utakon, és csökkenjen a balesetek kockázata.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×