Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
326.53
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Unsplash

Új KRESZ-tervezet: több ezer észrevétel után újabb csavar

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Csütörtökön motoros szakértőkkel, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, szakújságírókkal, valamint tartalomkészítőkkel folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása.

Az ÉKM tájékoztatása szerint a motoros workshop mintegy 30 résztvevőjét Kerékgyártó János, az ÉKM közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte, aki elmondta, két évvel ezelőtt kezdődött el a KRESZ átfogó megújítása, ennek eredménye az a tervezet, amely mindenki számára hozzáférhető.

A helyettes államtitkár megköszönve az eddig beérkezett több ezer észrevételt kiemelte, komoly sikernek tartja, hogy ilyen sok vélemény jelenik meg az új KRESZ szabályozásával kapcsolatban. Egy jogszabály megalkotása során az állampolgárok ilyen széleskörű részvétele biztosítja, hogy a szabályozás a lehető legszélesebb körű társadalmi konszenzusra épüljön. Hozzátette, a sajtóban megfogalmazott kritikát nem negatívumnak, hanem támogatásnak veszik, hiszen az is hozzájárul a szabályozás finomításához, és pontosan ez az, amiért a miniszter nyilvánosságra hozta a tervezetet.

A minisztérium közleménye szerint Berta Tamás, a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet közlekedésbiztonságért felelős igazgatóhelyettese elmondta, az új KRESZ kapcsán eddig beérkezett, a motoros közlekedésre vonatkozó javaslatok jelentős része a járdán parkolás lehetőségét, valamint a motoros védőruházat kérdését érintette, de egyéb részletszabályokkal kapcsolatban is érkeztek javaslatok.

Az egyeztetésen elhangzott, hogy a minisztériumnak nem áll szándékában a motoros közlekedés feltételeit szűkíteni,

ugyanakkor az egyre növekvő számú motoros közlekedők számára egy biztonság fókuszú, mindenkinek előnyöket nyújtó, kiegyensúlyozott új szabályozás kialakítása a cél. Ha szükséges, a szövegezés finomhangolására is lehetőség van, így például a motoros védőruházat esetében a résztvevők a kötelező bukósisak mellett a kesztyű, a zárt cipő és a zárt ruházat viselésének előírását támogatták, ami a ruházat esetében nem speciális, protektoros védőruhát jelent. A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM – az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével – felülvizsgálja.

Az új KRESZ véleményezésére szolgáló workshop-sorozat folytatódik, a következő alkalomra a mikromobilitási eszközt használók és üzemeltetők képviselőivel kerül sor. Az Építési és Közlekedési Minisztérium célja, hogy az új KRESZ minden közlekedési mód számára a lehető legkedvezőbb és legbiztonságosabb feltételeket teremtse meg – olvasható a tárca közleményében.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×