Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Samsung, út, Göd, gyár, akkumulátor
Nyitókép: fotó: Infostart

Tüntettek a külügyi tárca épülete előtt Göd-ügyben

Elég volt a mérgezésből – e jelmondattal érkeztek a tiltakozók.

„STOP akkuszennyezés: elég volt a mérgezésből” címmel hirdetett demonstrációt a Külgazdasági és Külügyminisztérium elé több civilszervezet.

Az Index tudósításából kiderül, a tiltakozást az aHang, az Akárteis Akkumulátor Károsult Települések Igazáért Szövetsége, a Civil Bázis, a Göd-ÉRT Egyesület, a Greenpeace, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége, valamint a Víz Koalíció hirdette meg.

A demonstrálók szerint elfogadhatatlan, hogy az akkumulátoripar szennyezései miatt magyar állampolgárok egészséghez, biztonsághoz és élhető környezethez fűződő jogai sérüljenek a kormány tudtával.

A tüntetéshez csatlakoztak közéleti személyiségek, de például Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke is.

Az említett civilszervezetek tapasztalatai szerint „nem csak Gödön, hanem országszerte komoly problémát jelent, hogy nincs érdemi hatósági kontroll a szennyező gyárak tevékenysége felett, sőt a hatóságok sokszor a szennyezőket védik a környezet és a lakosság helyett”. Tiltakozásukkal „a jogszerű működés biztosítását, a lakosság bevonását és átláthatóságot” is követelnek. Ugyanezt korábban több mint 40 civilszervezet közös állásfoglalásban sürgette a kormányzattól, de állításuk alapján megkeresésükre négy hónapja nem kaptak semmilyen választ.

A Telex hétfőn tett közzé hosszú anyagot a gödi gyár működésével, a mérgező anyagokkal, valamint a kormány reakciójával kapcsolatban. A Pest Vármegyei Kormányhivatal szerint valótlanságokat tartalmaz a cikk. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azóta jelezte, hogy feljelentést tesz Magyar Péter Tisza-elnök ellen rágalmazás miatt. Tordai Bence ellenzéki képviselő más előjellel, de szintén feljelentést tesz, miközben a Mi Hazánk ideiglenesen lezárta a Samsung-gyárhoz vezető utat. A Samsung leszögezte, hamis adatok és félrevezető információk jelentek meg. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón kampánykamunak nevezte az ügyet.

Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×