Infostart.hu
eur:
361.02
usd:
305.3
bux:
138481.56
2026. április 17. péntek Rudolf
Nyitókép: Matthias Kulka/Getty Images

Ezért dörzsölheti a tenyerét, aki idén megy nyugdíjba – megvannak a részletek

Jól jár, aki idén megy nyugdíjba, hiszen 2025-ben éves szinten 9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek, ez pedig a nyugdíj megállapításánál kulcsfontosságú – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő.

A nyugdíj-megállapítás során a nyugdíj alapját az úgynevezett nettó számított havi életpálya-átlagkereset jelenti, és ennek a megállapítása során van különös jelentősége a valorizációnak, amit talán értékkövetésnek, felértékelésnek lehetne fordítani – mondta az InfoRádióban Farkas András.

Ez, mint arra a nyugdíjszakértő rámutatott, azért rendkívül fontos, mert a nyugdíjakat nem az utolsó néhány év keresete határozza meg, hanem 1988. január 1-je után minden olyan kereset beszámít, ami után nyugdíjjárulékot kellett fizetni.

„Ha meghatározzuk minden egyes évben a kereseteket, abból a nettó keresetünket ki kell számolni – ez bonyolult, hosszú folyamat –, majd a nettó kereseteket, amiket az adott évre megállapítunk, azt kell beszorozni majd az arra az évre vonatkozó valorizációs, más néven értékkövetési szorzóval, aminek a mértéke követi az országos nettó átlagkereset-növekedési ütemét. Kizárólag az idén nyugdíjba vonulókra vonatkozik a 2026-os valorizáció, a 2027-es valorizáció majd a jövő évben nyugdíjba menőkre vonatkozik, és így tovább. Tehát a valorizációs szám mindig kizárólag az új nyugdíjak számításánál fontos, az ő számukra ez egy nagyon jó hír, hiszen az országos nettó átlagkereset növekedett, és itt nem is a reálkereset-növekedést, hanem a nominális növekedést kell figyelembe venni. Ezért az idei szorzók 9 százalékkal lesznek magasabbak” – magyarázta Farkas András.

A biztos valorizációs szorzószámokat az e hónap végén várható kormányrendelet határozza majd meg, és ezt kell alkalmazni az idei nyugdíjba vonulókra.

Hangsúlyozta, ez azért rendkívül fontos, mert ténylegesen

az előző 38 évben szerzett kereseteinket kell a valorizációval a nyugdíjba vonulás évét megelőző év országos nettó átlagkeresetéhez igazítani.

„Ezzel akadályozzuk meg, hogy a korábbi években szerzett kereseteink elértéktelenedjenek, hiszen ezzel akkor nem lehetne őket érvényesen beszámítani a nyugdíj összegébe” – hívta fel a figyelmet.

A már régóta nyugdíjban lévők juttatását viszont nem igazítják ki emiatt, ezt a magyar rendszer egyik legnagyobb gondjának nevezte Farkas András; a már folyósított nyugdíjakat kizárólag az infláció mértékével növelik, ezért minden olyan évben, amikor az infláció mértéke kisebb, mint amilyen tempóban nőnek az országos nettó átlagkeresetek, a nyugdíjasok egy úgynevezett relatív elszegényedési kockázatnak vannak kitéve, mert a nyugdíjak nem tudnak olyan mértékben nőni, mint a keresetek.

Tehát: aki frissen megy nyugdíjba, annak ez a mostani hír örömhír, aki meg régi nyugdíjas, azt elvileg nem érinti ez a dolog, semmilyen módon nincs a magyar nyugdíjemelés az infláción kívül bármi máshoz, így például a kereset emelkedéséhez sem kötve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a parlament alakuló ülésén tervezem letenni a miniszterelnöki esküt – több miniszter és tárcája is végleges

Nem tart igényt a Tisza Párt a korábbi ciklusokhoz hasonló arányú parlamenti alelnöki pozíciókra, és megígérte: véget ér a pénzszórás a parlamentben, erről számokat is nyilvánosságra hozott. Sulyok Tamás korrektségére számít abban, hogy először vele közli az alakuló ülés és a miniszterelnöki eskütétel napját, az eskütétel egyébként a Szent Korona előtt lesz, elhangzik a székely és a magyar Himnusz is. Kiderült: Kármán András pénzügyminiszter lesz, Kapitány István pedig gazdasági. Megerősítette Magyar Péter azt is, hogy már folyamatban van a megválása EP-képviselői mandátumától, így tudja csak letenni a hivatali esküt miniszterelnökként.
inforadio
ARÉNA
2026.04.17. péntek, 18:00
Dobrowiecki Péter
Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Fojtogatja a válság a termelőket: ez az egyetlen kiút a gazdaságoknak

Fojtogatja a válság a termelőket: ez az egyetlen kiút a gazdaságoknak

Kedvezőtlen piaci környezet, egekbe szökő költségek, szélsőséges időjárás és súlyos munkaerőhiány fenyegeti a magyar gazdálkodók mindennapjait. Egy Somlójenő térségében működő családi gazdaság példája jól mutatja a jelenlegi helyzetet. Míg a gyenge adottságú földeken a növénytermesztés egyre kiszámíthatatlanabb, a húsmarhatartás átmeneti stabilitást jelenthet. A megfelelő munkaerő megtalálása és a fejlesztések finanszírozása azonban folyamatos küzdelmet követel - jelentette az Agrárszektor.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×