Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
317.28
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: dchadwick/Getty Images

Hiába vezérelte a legjobb szándék, akkor is 50 ezer forintra büntették

Pórul járt egy sofőr Budapesten, mert el akart engedni egy szirénázó mentőautót: abban, a pillanatban, hogy gyorsítva kisorolt a külső sávba, a traffipax le is fotózta, a hatóság pedig nem fogadta el a magyarázatát.

Augusztus 24-én, a budapesti Nagykőrösi úton egy sofőr figyelmes lett rá, hogy megjelent mögötte egy esetkocsi, de mivel abban a helyzetben nem tudott azonnal kimenni a külső sávba, ezért rátaposott a gázra, hogy a megkülönböztető jelzést használó jármű a vészhelyzetben fékezés nélkül haladhasson tovább – számol be róla a blikk.hu.

Csakhogy a traffipax abban a pillanatban bemérte, ugyanis a megengedett 50 km/h-s sebesség helyett 71-re gyorsított, és így kapott is egy 50 ezer forintos büntetést.

Ezt követően a sofőr méltányossági kérelmet adott be, hogy engedjék el a büntetést, ám a hatóságtól a következő választ kapta:

„Az ügyfél által előadottakkal összefüggésben szükséges megjegyezni, hogy az objektív felelősségre tekintettel a hatóság a közigazgatási bírság kiszabása során a szabályszegéssel kapcsolatban nem vizsgálja a felróhatóságot, illetve azt sem, hogy a szabályszegés elkövetéséhez milyen egyéb körülmények vezettek. A fentieken túl a szabályszegés tényének megállapítása esetén a hatóságnak méltányosság gyakorlására, továbbá az ügyfél által előadott egyedi körülmény vizsgálatára sincs jogszabályi lehetősége.”

A lap az ügyben megkereste a rendőrséget is, hogy mégis hová fordulhat, mit tehet ilyenkor az ember, választ azonban a cikk megjelenéséig nem kapott.

Címlapról ajánljuk

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×