Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezik a Hősök terére 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Máris itt a második "pápalátogatás-dal"

A címe: Magyar fohász 2023.

Meglehetősen ritka, hogy egy országba ilyen rövid időn belül kétszer is ellátogasson a katolikus egyházfő, ezért Ferenc pápa április végi újabb budapesti látogatása különleges adomány - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a pápalátogatás tiszteletére készített Magyar fohász 2023 című dal bemutatóján szerdán Budapesten.

Rétvári Bence először annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa 2021 után, két esztendőn belül már második alkalommal látogat Magyarországra.

Az államtitkár felidézte egy személyes emlékét, amikor a Vatikánban járva egy XVI. századi történelmi világtérkép Magyarországot ábrázoló részén megpillantotta Vác városát. Számára - mint mondta - ez is kifejezte akkor, mit is jelent a magyar keresztény kultúra.

Elmondta: egy ferences kolostorban, beszélgetések közben fogant meg az a gondolat, hogy egy dallal lehetne tisztelegni az újabb pápalátogatás előtt. Rétvári Bence szerint a különlegességet jelzi, hogy kiváló művészeket sikerült az ügy mögé állítani.

A dallal közvetíthető az az öröm amiatt is, hogy Ferenc pápa mennyire tiszteli a magyarok keresztény hitét, a nemzet megtartó erejét, és azt az egyházfő ki is fejezte - tette hozzá.

Elhangzott a dal bemutatóján, hogy

az államtitkár Toldi Tamás énekes-dalszövegírót és Pálinkás Gergely zeneszerzőt bízta meg a dal elkészítésével,

ők pedig neves művészeket nyertek meg a produkcióhoz. A bemutatón szintén részt vevő Keresztes Ildikó és Vastagh Csaba énekes hangsúlyozták, hogy bár a dal nem a pápalátogatás hivatalos dala, "ennek nincs különösebb jelentősége, mert ez nem dalverseny", nem kívánnak versenyezni a hivatalos produkcióval. Mindkét művész megtisztelőnek érezte a felkérést, egy pillanatig sem gondolkoztak azon, hogy elfogadják-e. Bíznak benne - mondták -, hogy a dal sokakat inspirál majd.

A dal elkészítésében szintén közreműködő, jelenleg külföldön tartózkodó Varga Miklós énekes videóüzenetében mindenkinek szeretettel ajánlotta a dalt, amelyben az énekeseket Szirtes Edina Mókus hegedűn, Heinczinger Mika pedig furulyán kíséri.

A Magyar fohász 2023 című dal hamarosan hallható lesz a rádiókban, a videóklipet pedig április 18-án forgatják, megjelenése az azt követő napokban várható - mondta el az MTI kérdésére Toldi Tamás.

Ferenc pápa április 28-30. közötti budapesti látogatásának minden részletéről beszámol a közmédia.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: itt az almageddon

Apáti Ferenc: itt az almageddon

Nem várható áremelés, pedig az idei lehet az elmúlt fél évszázad egyik legrosszabb almatermése Magyarországon. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács várakozásai szerint a termés 130-140 ezer tonna körül alakulhat, ami jelentősen elmarad a tavalyi 170 ezer tonnától, és töredéke a kedvező évjáratokban megszokott szintnek.

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Egy hónap és kiderül, mire elég a világ legmagasabb reálkamata

Egy hónap és kiderül, mire elég a világ legmagasabb reálkamata

Brazília ma a világ egyik legmagasabb reálkamatát fizeti és az államadóssága egy év alatt öt százalékponttal nőtt. Mindez egy olyan helyzetben, amikör a növekedés látszólag rendben van, a munkanélküliségi ráta soha nem volt ilyen alacsony. A felszín alatt viszont látszódnak a repedések. Rekordon a háztartási nem-teljesítő hitelek aránya, és az állam nem hagyja abba a költekezést. A részvényindex olcsó, de az idei ralit szinte kizárólag külföldi pénz hajtotta. Októberben pedig kritikus választások jönnek. Mindkét esélyes elnökjelöltben közös, hogy a választók fele elutasítja őket. Megnézzük, hogyan hathat ez a brazil befektetésekre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×