Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.94
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke leadja szavazatát a Pest megyei Gödön, a Németh László Általános Iskolában kialakított 5. számú szavazókörben az önkormányzati választáson 2014. október 12-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Tarlós-kihívók: újabb ellenzéki jelölt, de nem biztos

Hatra emelkedett Tarlós István kihívóinak száma a főpolgármesteri tisztségért. Közülük azonban csak négy jelölt méreti meg magát a jelenleg is zajló ellenzéki előválasztáson. Vagy mégis csak három.

Kedden a korábbi jelöltek után Schmuck Andor is bejelentette, indul a főpolgármester-választáson - vagyis csak "elvileg". A Tisztelet Társaságának elnöke, aki legutóbb sikertelenül szerepelt a belvárosi képviselő-jelölti választáson, most azt mondta,

amennyiben az előválasztásra eddig bejelentkezett három jelölt kijelenti, hogy nem kezdeményezik a fővárosi szép korúakat érintő utazási és egyéb kedvezmények megváltoztatását, továbbá kijelentik, hogy ezen juttatások forrását, ha kell, a főváros költségvetéséből biztosítják, a jelöltségtől visszalép.

A múlt héten Kálmán Olga televíziós újságíró indulását jelentette be a Demokratikus Koalíció. "Hogy kinek a jelöltje leszek? A budapestieké. Ez nem egy üres szólam, én nagyon komolyan úgy gondolom, hogy minden budapesti jelöltje szeretnék lenni" - fogalmazott akkor Kálmán Olga.

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd jelöltje nagyon meglepődött ezen. "Eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt hittem, hogy az én leszek. De c'est la vie, ilyen a politika állítólag."

Az EP-választások után jelentette be, hogy beszáll az előválasztásba Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje is. "Egy olyan Budapestet szeretnék, amelynek lakói nem kényszerülnek arra, hogy a jövedelmük 30 százalékánál többet kelljen fordítani lakhatásra."

Bár Szabadai Viktor a Liberálisok budapesti elnöke április elején még az előválasztáshoz kötötte jelöltjük, Sermer Ádám indulását, de aztán kiderült, ő mégsem vesz részt a folyamatban.

"Az előválasztás keretében mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy bemutassa a programját, a választókkal megismertesse, és az előválasztás után lehet arról beszélni, hogy ki lesz az egyetlen ellenzéki jelölt, szemben Tarlós Istvánnal. Sermer Ádám programját a választókkal megismertettük, azt szeretnénk, ha a liberális választók minél inkább vonzó alternatívát látnának Sermer Ádámban és programjában" - fogalmazott Szabadai Viktor.

Puzsér Róbert (független) viszont azt állítja, nem akar részt venni az előválasztásban, és szakított az őt korábban támogató Jobbikkal és LMP-vel is.

"A programomban hiszek, meggyőződésem szerint ez a program képezi Budapest XXI. századi jövőjét, nem gondolom, hogy a pártok támogatása, vagy akár az aktuális politikai helyzet alakulása, Gyurcsány Ferenc előretörése, a Momentum áttörése, az LMP, a Jobbik hanyatlása változtatna azon, hogy Budapestnek belélegezhető levegőre, emberléptékű környezetre, új városközpontokra, a túlzott centralizáltság megszüntetésére, egyszóvel a Sétáló Budapest programjára volna szüksége."

Aki indul, annak június 17-ig kell megszereznie az induláshoz szükséges 2 ezer aláírást.

Az előválasztáson szavazni június 20. és 26. között lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×