Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.83
bux:
149661.35
2026. augusztus 12. szerda Klára
Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőiének tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a Képviselői Irodaházban 2018. április 18-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Tóth Bertalan: az MSZP beáll Puzsér Róbert mögé, ha ő nyeri az előválasztást

Közel a megállapodás az ellenzéki főpolgármester előválasztás második fordulójának minden érintett által elfogadható szabályairól – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP elnöke. Tóth Bertalan az EP-választással kapcsolatban elmondta: a Fidesz szerint mindenki bevándorláspárti, aki nem a Fidesz. Az MSZP szerint közösen kell megvédeni Európa határait.

Az MSZP elnöke biztos abban, hogy lesz második forduló az ellenzéki főpolgármester előválasztáson. Tóth Bertalan emlékezetett: az első fordulóban több mint 30 ezer budapesti választópolgár adta le szavazatát. „Meggyőződésem, hogy ennél lényegesen magasabb lesz a második fordulóban a részvétel, hiszen itt két értékrend is megküzd egymással” – vélekedett, hozzátéve: egy jó kampány és vita aktivizálhatja a szavazópolgárokat.

Puzsér Róbert az InfoRádió hétfői Aréna című műsorában grafikonembernek nevezte ellenfelét, Karácsony Gergelyt, aki arra megy, amerre az adott trend hajlik. Tóth Bertalan erre úgy reagált: a két politikuson múlik, hogy ennél tartalmasabb viták legyenek. Az MSZP elnöke hozzátette: tisztában vannak Puzsér Róbert feltételeivel, és közeledik a megállapodás a részvételéről.

„Minden olyan igényt – szerintem – mindkét fél el fog fogadni, ami a legtisztább és legátláthatóbb eljárást garantálja majd”

– fogalmazott.

Tóth Bertlan elmondta: mivel Karácsony Gergelyt az MSZP, a Párbeszéd és a DK is támogatja, Puzsér Róbert mögött az LMP és Jobbik áll, a Momentum pedig jelezte, hogy az előválasztás győztesét támogatja, a teljes ellenzék részt vesz az előválasztásban. „Ez adja meg majd a teljes felhatalmazást a győztesnek arra, hogy érdemi kihívója legyen Tarlós Istvánnak” – szögezte le.

Az MSZP elnöke kérdésre válaszolva megerősítette: pártja beáll Puzsér Róbert mögé, ha ő nyer az előválasztás második fordulójában. Ugyanakkor hozzátette: egy közös jelöltnek tolárálnia kell az őt támogató szervezetek javaslatait is. A politikus reméli, hogy az eljárás lezárulta után egy mindenki által támogatható Budapest-programot alakítanak ki az októberi választásra. Tóth Bertalan szerint, ha meglesz a jelölt, akkor lehet a kampány részleteiről, így a programról is megállapodni.

Közösen kell megvédeni Európát

Nem máshoz képest határozza meg az európai parlamenti választási programját az MSZP. A párt elnöke megjegyezte: a Fidesz bevándorláspártiakra és nem bevándorláspártiakra osztja a politikusokat, és azokat, a kormánypártokon kívűlieket mind az előbbi kategóriába sorolja. „Soha nem néz a hátterébe, hogy ki mit képvisel” – fogalmazott. Tóth Bertalan szerint máshogy kategorizál: vannak, akik állandóan napirenden kívánják tartani a problémát, és vannak, akik inkább megoldanák.

A menekültválság megoldását a közös európai megoldások jelenthetik

– tette hozzá Tóth Bertalan. Az unió és Törökország közötti megállapodás megállította a balkáni útvonalon történő beáramlást, az Arab Ligával meghozott egyezség – melye Orbán Viktor is aláírt – pedig az Észak-Afrikai országok megsegítését célozza, hogy az útra kelni készülő családok helyben találjanak megélhetési és boldogulási lehetőséget – hívta fel a figyelmet a szocialista politikus.

Sok olyan megoldás van az Európai Unió asztalán, ami oda vezetett, hogy mára kevesebb a kontinensre érkező, mint 2015 előtt – tette hozzá az MSZP elnöke. Ezzel szemben a Fidesz politikai érdeke az, hogy folyamatosan napirenden tartsa a kérdést, és „az emberek belső félelmére építve gyűlöletet szít” – emelte ki.

Az MSZP szerint Európa határait meg kell védeni, de ezt közösen kell megtenni – mondta Tóth Bertalan. A Frontex megerősítése nem hátrány, hanem előny – vélekedett, hozzátéve: támogatandó cél, hogy az unió pénzt fordít a közös védelmi politikára.

Mára az európai politika eljutott odáig, hogy tisztán látják: a Fidesz a téma asztalon tartásával csak a saját hatalmát akarja megerősíteni, és nem érdekelt a közös megoldásokban – fogalmazott az MSZP elnöke.

„Az Európai Unióban legyen 750 euró a minimális bér”

– hangsúlyozta, hozzátéve: míg Luxemburgban ez a szám 2000 euró, addig Magyarországon mindössze 470. A minimálnyugdíjat pedig 300 euróban határozná meg. Az MSZP emellett szeretne egy egységes európai, legalább 150 eurós családi pótlékot, valamint az áfa felső határát uniós szinten 20 százalékban határoznák meg – mondta Tóth Bertalan.

Az MSZP elnöke arról is beszélt, hogy az ellenzéki pártok uniós programja hasonló, az európai integrációt támogató állásponton állnak, noha látják, hogy reformokra is szükség van. A párt programjának lényege a szociális Európa megteremtése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve dönt az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról. Nem ez az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×