Infostart.hu
eur:
387
usd:
328.63
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Orbán Viktor előadása a misszióvezetői értekezleten

Kétnapos misszióvezetői értekezletet tartanak mától a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM), az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást a 220 meghívottnak.

A KKM közlése szerint az értekezlet célja a következő időszak külgazdasági és külpolitikai irányvonalának meghatározása.

Az eseményre 220 vendéget várnak, a 113 misszióvezető mellett valamennyi tárca minisztere, a KKM vezetői és további meghívottak is köztük lesznek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV kereskedelmi csatornának nyilatkozva korábban azt mondta: a világban történő változások túl gyorsak, túl jelentősek ahhoz, hogy elég legyen évi egy nagyköveti találkozó, ezért ezentúl évente két ilyen tanácskozást tartanak, tavasszal és ősszel.

A legutóbbi, márciusi eseményen Orbán Viktor azt mondta: a keleti nyitás megtörtént, kezdődhet a déli, nyugati nyitás viszont nincs, mert Magyarország a Nyugat része. Szerinte ma a nyugati integráció leglátványosabb része a nyugati katonai koalíciókban való részvétel.

A miniszterelnök a közép-európai együttműködésre is kitért, kijelentve: a közép-európai sorsközösség elsőbbséget élvez, majdnem olyan fontos Magyarországnak, mint a saját nemzeti érdekei.

A kormányfő beszédében továbbra is nemzeti alapokon álló külpolitikát szorgalmazott, amelyhez szerinte nem világpolgár, hanem nemzeti elkötelezettségű diplomatákra van szükség. Úgy fogalmazott: közelebb kell menni a realitásokhoz, most nem értelmiségi, hanem kereskedői "dörzsöltségre" van szükség. Egy elvileg tartható álláspontot kell képviselni, de egyúttal szolgálni kell a gazdasági, kereskedelmi érdekeket is. Ebben a Nyugat több országa sokkal jobb, a magyarok elmaradnak tőlük - vélekedett.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×