Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Lemondott Hende Csaba

Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter - közölte Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.

A Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.

A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására felkérte Simicskó Istvánt, aki mostanáig a sportért felelős államtitkári posztot töltötte be.

Hende Csaba 1960. február 5-én született Szombathelyen. 1983-ban az ELTE-n szerzett jogi diplomát, majd Szombathelyen ügyvédként kezdett dolgozni. 1991-től 1994-ig a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkára, jogi főosztályvezetője, majd kabinettitkára volt. Az első Orbán-kormányban, 1998-2002 között az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2002-től Orbán Viktor kabinetfőnöke volt. 2010 óta volt honvédelmi miniszter.

1988 novemberétől a Magyar Demokrata Fórum tagja volt. 1991-től az MDF országos választmányának, 1996-2002 között elnökségének tagja volt, majd 2002 nyarán lemondott az MDF-ben betöltött tisztségeiről, s Orbán Viktor felkérésére a polgári körök irányítójaként tevékenykedett. 2004 júniusában kilépett az MDF-ből, szeptemberben a Fidesz tagja, a Vas megyei elnökség tagja lett.

Simicskó István 1961. november 29-én született Tiszalökön. 1985-ben a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán kereskedelmi üzemgazdász diplomát, 1997-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakokleveles közgazdász, 2002-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett. 2009-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen PhD fokozatot szerzett hadtudományból, 2010 óta Nemzeti Közszolgálati Egyetem főiskolai tanára.

1991-től a KDNP tagja, 1994 és 1996 között az országos elnökség tagja volt. 1996-tól a Fideszben politizált, 2001-től a Fidesz országos választmányának alelnöke volt. 2006-tól a KDNP alelnöki tisztét tölti be. 1998 és 2006 között a Fidesz, 2006 óta a KDNP országgyűlési képviselője.

Simicskó István 2000 és 2002 között a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter politikai államtitkára, 2010-től 2012-ig a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt. 2012-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért és ifjúságért felelős államtitkárává nevezték ki.

A 2014-ben felálló harmadik Orbán-kormányban Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője ismét felkérte sportért felelős államtitkárnak.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×