eur:
389.07
usd:
361.82
bux:
68498.04
2024. május 8. szerda Mihály

Sólyom László: Az AB nem mondhat le legerősebb szankciójáról

20 éves az Alkotmánybíróság. Ebből az alkalomból konferenciát tartanak a Magyar Tudományos Akadémián, ahol Sólyom László államfő, a bírói testület első elnöke is felszólalt.

Szigorúbban ítélkező alkotmánybíróságot szorgalmazott beszédében Sólyom László köztársasági elnök a testület 20. születésnapját ünneplő nemzetközi konferencián, a Magyar Tudományos Akadémián.

Az államfő, úgyis, mint az Alkotmánybíróság alapító elnöke kijelentette, hogy az AB egy alapjog ellenes törvény megsemmisítése helyett általában az együttműködést választja, tehát mulasztásos törvénysértést állapít meg.

Aggasztó azonban - mondta az államfő -, hogy a parlament mégsem partner ebben a kooperációban, nem siet pótolni a mulasztást.

Nem helyes tehát, ha az Alkotmánybíróság könnyen lemond legerősebb, lényegét adó szankciójáról, a törvény megsemmisítéséről - jelentette ki Sólyom László, aki szerint az alkotmánybíráknak többször figyelembe kellene venniük az ombudsmanok állásfoglalásait, és örömmel látná azt is, ha a rendes bíróságok gyakrabban hivatkoznának az alkotmányra.

Az államfő a rendszerváltás főszereplőjének nevezte az Alkotmánybíróságot, amely betöltötte és betölti a hivatását. Az alaptörvényről pedig azt mondta: az a végső menedék és biztosíték, amire köztársasági elnökként ő is támaszkodik a krízishelyzetekben.

Sólyom László úgy fogalmazott: az alkotmány szilárd, fenntartása óriási felelősség, amelynek viseléséhez jogi és érzelmi műveltség kell.

A köztársasági elnök ezt az alkalmat is felhasználta arra, hogy kijelentse: az 1989 előtti és utáni rendszer között nincs kontinuitás, tehát a jogállam és például az erős Alkotmánybíróság nem a reformkommunisták és a szocialisták érdeme.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak.

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Egyre több német politikus válik súlyos támadások áldozatává – Mégis mi történik Európa legerősebb országában?

Egyre több német politikus válik súlyos támadások áldozatává – Mégis mi történik Európa legerősebb országában?

Az elmúlt napokban több súlyos fizikai támadás is ért német politikusokat; a vezető kormánypárt, az SPD európai parlamenti képviselőjét meg is kellett operálni egy múlt pénteki drezdai incidenst követően. A német politikusok elleni támadások száma az elmúlt években látványosan megnőtt, a statisztikák szerint a zöldpárti politikusok szenvedik el a legtöbb atrocitást. A drezdai támadás hátterében egy zömmel fiatalokból álló szélsőjobboldali csoport sejlik fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×