Andy Burnham (rövidesen egykori) manchesteri polgármester magabiztosan menetel affelé, hogy az őszre ő legyen Nagy-Britannia miniszterelnöke. A múlt héten nyert parlamenti mandátumot egy időközi választáson, amelynek nyomán hivatalosan is indulhat pártja vezetői posztjáért, és ha megszerzi, akkor automatikusan megkapja a kulcsokat a Downing Street 10-hez, azzal miniszterelnökké válik.

Hétfőn pedig szinte már formálissá vált az „Észak Királyának” diadala: Sir Keir Starmer, a 18. századi ház eddigi lakója kiállt az ikonikus fekete ajtó elé és bejelentette: lemond.

Starmer eddig – előadva ugyanazt, amit lemondott elődei is eljátszottak – először makacsul ragaszkodott a posztjához. A hétvégén azonban világossá vált, hogy bennfentesek, még szövetségesei szerint is „vége a játéknak”. Starmer számba vette „a politikai realitásokat” és hétfő délelőtt kiállt a nyilvánosság elé. Még Donald Trump is beállt a jósok közé: „kudarcot vallott, de jót kívánok neki” – írta.

Így a nem egészen két éve elsöprő többséggel megválasztott Starmer olyasvalakinek adhatja át a helyét, aki csak a saját parlamenti mandátumát nyerte meg, nem pedig a párt élén az országos választást.

Az utóbbi 20 évben már több példa volt erre: Gordon Brown, Theresa May, Boris Johnson (aki bár később nagyot nyert, először csak átvette a stafétabotot), Liz Truss és Rishi Sunak.

Miközben hétfőn Andy Burnham arra készült, hogy letegye a képviselői esküt, a kommentátorok nem azt találgatták, hogy átveheti-e a hatalmat, hanem azt, hogy mikor. Több mint 100 munkáspárti képviselő áll ugyanis mögötte, ami több, mint a frakció negyede, és ezzel beindíthatta volna a vezetőválasztási folyamatot, ha Starmer nem távozott volna. A korábbi hasonló helyzetek ismeretében pedig szinte bizonyossággal állítható, hogy a képviselők elkezdenek a várható győztes felé húzni.

A Starmer-Burnham sagában ezért hétfőn inkább az volt a kérdés, hogyan adhatja át a hatalmat a jelenlegi pártvezető és miniszterelnök. A hétvégén már világossá vált, hogy a várható utód és ő is fokozatos, néhány hónapos átmenetben gondolkodnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Andy Burnham szeptember elején költözhet be a Downing Street 10-be, amelynek valódi, hosszútávú lakója egyébként Larry, a macska, aki már 6 miniszterelnököt látott jönni és menni.

Közben az angol font árfolyama a brit politika csúcsposztja körüli bizonytalanság miatt két hónapja nem látott mélységbe zuhant.

A piacok attól tartanak, a majdani Burnham-kormány növeli majd a közkiadásokat és így az ország eladósodását is. Azt is kezdik beárazni, hogy az egyik lehetséges pénzügyminisztere Ed Milliband lehet

(egyébként egy ideig maga is pártvezető volt), akit doktrínernek tartanak, meg környezetvédelmi miniszterként forszírozta a népszerűtlen „nettó zéró kibocsájtási” politikát.

Burnham szövetségesei arról beszélnek, hogy ő megpróbálna véget vetni annak, hogy a pénzügyi központ London és Délkelet-Anglia egyfajta vízfej legyen a brit gazdaságban: hatalmas pénzekkel tartják el a többi régiót, de „ha a főváros egyet tüsszent, azt az egész ország megérzi”.