Starmer bejelentette, hogy lemond a kormányzó Munkáspárt vezetői posztjáról. A brit miniszterelnök szerint a pártja által feltett kérdés az, hogy vajon ő a legalkalmasabb arra, hogy a következő általános választásokon vezesse a pártot. Hétfői sajtótájékoztatóján közölte: „hallotta a választ” pártjától erre a kérdésre, és „jóindulattal elfogadja”. Hozzátette: minden döntése arról szólt, hogy „a szeretett országot helyezi előtérbe”.

Starmer hétfő reggel, telefonon beszélt III. Károly királlyal a lemondásáról szóló döntéséről.

Ezen kívül felkérte a Munkáspárt Országos Végrehajtó Bizottságát, hogy készítsen egy ütemtervet, amelyben a vezetői jelölés július 9-én kezdődik, és a nyári politikai szünetre véget is ér. Ez azt jelenti, hogy

az új vezető a helyére kerül, mielőtt a parlament szeptemberben visszatér. Addig is miniszterelnökként a posztján marad.

Mielőtt bejelentette volna lemondását, Starmer a BBC tudósítása szerint azt mondta, hogy egy „politikailag, pénzügyileg és erkölcsileg csődbe ment” Munkáspártot örökölt, és habár „újra és újra” mondták neki, hogy a pártnak „vége” van, de ő „bebizonyította ezeknek az embereknek, hogy tévedtek”.

Értékelése szerint megváltoztatta a pártot azzal, hogy „kitépte belőle az antiszemitizmus mérgét”. Saját munkájáról közölte még, hogy „helyreállította a bizalmat a gazdaságban, a védelemben és a nemzetbiztonságban”.

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában közölte: mindent megtesz a hatalom rendezett átadásának biztosítása érdekében, és teljes mértékben támogatja utódját, bárki is lesz az.

Végezetül a családjáról beszélt, elérzékenyülve közölte, hogy az ország „legnagyobb munkáját” a legfontosabbra cseréli és igyekszik olyan jó férj és apa lenni, amennyire csak tud.

Starmer lemondására azután került sor, hogy a legesélyesebbnek tartott utódjelölt, Andy Burnham, Manchester munkáspárti polgármestere fölényes, 55 százalékos – vagyis a párt 20 százalék körüli országos támogatottságát messze meghaladó – többséggel megnyerte a csütörtöki időközi parlamenti választást az északnyugat-angliai nagyváros egyik elővárosi választókörzetében. Ezzel parlamenti képviselő lett és megnyílt előtte az út a miniszterelnöki posztért folyó küzdelemben.