eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 21. vasárnap Konrád
Senior couple working on their finances at home
Nyitókép: bernardbodo/Getty Images

PAPPA a ludas az öregedésben – derítették ki a tudósok

Kínai tudósok megerősítették azt a korábbi feltételezést, hogy egy érdekes fantázianevű fehérje vezető szerepet játszik az öregedésben. Tanulmányukból azonban is kiderül, hogy nem az egyedüli „felelős”. Japán tudósok pedig találtak egy másik fehérjét, amely kulcsszerepet játszik az öregedés fékezésében.

A felfedezés arra utal, hogy a PAPPA nevű fehérje fokozott jelenléte és az őt "serkentő" szirtuin néven ismert jelzőfehérjék csoportja közösen hajtja az öregedést a különböző emberi sejttípusokban.

Hogy ne legyen annyira egyszerű a képlet: a szirtuinok "jó gyereknek" is számítanak, mert éppenséggel az öregedést lassító tényezőként azonosították őket és jó pontokat kaptak a fogyásban betöltött szerepük miatt is. Úgy tűnik, a PAPPA-val közösen viszont az ellenkező hatást érik el.

A Kínai Tudományos Akadémia Zoológiai Intézete és a Pekingi Genomikai Intézet közös kutatását Liu Kuanghui, Csu Csing és Csang Vejcsi vezette.

Míg a PAPPA öregedésre gyakorolt hatása már régóta viták tárgya, az új kutatás megerősítette, hogy a fehérje nem „saját hatáskörben” öregít, hanem a szirtuinok hajtják.

Azaz: az anyagcsere és a sejtfunkciók szabályozásához nélkülözhetetlen szirtuin fehérjék is létfontosságú szerepet játszanak az öregedésben. Ezek a fehérjék – amelyeket együttesen SIRT1-7 néven ismerünk – kulcsfontosságúak a sejtek egészségének fenntartásában. A kutatás továbbá kimutatta, hogy

a hét szirtuin bármelyikének hiánya felgyorsíthatja a sejtöregedést.

Ha egy szirtuin hiányzik, az megteremti a feltételeket a PAPPA közbelépéséhez. Ennek következtében abnormális génexpresszió (az a folyamat, amikor a DNS-ünkben a gének információja „átíródik” és fehérje képződik) következik be, ami a sejtek öregedéséhez vezet, amikor is leáll a sejtek osztódása.

A kínai tanulmány új betekintést ad az öregedés mechanizmusába és kiemeli a PAPPA jelentőségét a folyamatban. A férfias hangzású PAPPA-t eredetileg a terhes nők plazmájában, megemelkedett szintű fehérjék között fedezték fel, de a funkciója évtizedekig rejtély maradt.

Lehet-e köze a kevesebb kalóriának a lassabb öregedéshez?

A kutatók jelentősen magasabb PAPPA-szintet figyeltek meg az idősebb emberek plazmájában a fiatalabbakhoz képest. Ez a megállapítás vezetett ahhoz a feltételezéshez, hogy a fehérje potenciálisan az emberi öregedés biomarkere lehet – írta a Techtimes.

A tudósok most a szirtuinokat vizsgálják, különösen azt kutatva, hogy a kalóriabevitel korlátozása lassítja-e az öregedés folyamatát.

A kínai csapat felhívta a figyelmet, hogy a tudomány világa egyelőre még nem publikált a PAPPA és a szirtuinok biológiai funkcióira vonatkozó szisztematikus összehasonlító tanulmányokat (ezek a tudományos kutatások ranglétráján a legerősebb bizonyítékok, mivel több tanulmány megállapításait szintetizálják).

E fehérjék együttműködésének megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy mélyebb betekintést nyerjünk a mechanizmusokba.

A tanulmányban, amely a Developmental Cell című szaklapban jelent meg, a tudósok új erdeményeket ismertettek az emberi őssejtek öregedésének mechanizmusáról, ami a jövőben lehetőséget adhat a folyamat befolyásolására.

Egy másik tanulmányában a kínai akadémia tavaly novemberben szintén az öregedést kutatta és ennek során a tudósok a gerincvelőben lévő motoros neuronokat burkoló sejtek egy egyedi csoportját fedezték fel, amely felgyorsíthatja az öregedési folyamatot.

Japán tudósok felfedezték a "féket"

Míg a kínaiak a gázpedált vagy inkább motort fedezték fel az öregedésben, addig japán tudósok egy olyan fehérjét azonosítottak, amely az öregedés fékje lehet. A kínai kutatások előtt néhány hónappal jelent meg a tanulmányuk arról, hogy egy olyan fehérjét találtak, amely „akadályozza az öregedést”.

Az Oszakai Egyetem kutatói úgy találták, hogy a HKCD1 nevű fehérje két fontos „szervet” óv sejtjeinkben: a mitokondriumot („a sejtek erőműveit”) és a lizoszómákat („a sejtek újrahasznosító központiait”). Ahogy fogalmaztak, a fehérje „kulcsszerepet játszik a sejtek fenntartásában és fiatalításában”.

Eredményeik szerint amikor a sejtben csökkentik a HKCD1 szintjét, akkor az elveszíti önhelyreállító képességét. Ez a felfedezés is megnyithatja az utat az öregedést lassító terápiák előtt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×