Infostart.hu
eur:
386.64
usd:
331.93
bux:
119656.67
2026. január 14. szerda Bódog
Szingapúr, 2018. június 12.Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót tart, miután Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tárgyalt a szingapúri Sentosa szigetén fekvő Capella Hotelben 2018. június 12-én. A történelmi jelentőségű találkozó során először ült tárgyalóasztalhoz hivatalban lévő amerikai elnök az észak-koreai vezetővel. (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)
Nyitókép: JIM LO SCALZO

"Trump magára hagyta a szíriai lázadókat"

„Magatokra maradtatok” - gyakorlatilag ezt üzente a Trump-kormányzat a mérsékeltnek mondott szíriai lázadóknak, amikor közölte velük, hogy nem számíthatnak katonai segítségre tőle a jordániai és izraeli határ mentén.

A Reuters hírügynökséghez eljutott annak az amerikai levélnek a másolata, amelyet a Szabad Szíriai Hadsereg nevű, mérsékeltnek mondott fegyveres frakciónak küldött Washington.

Ebben az amerikai kormány világossá teszi, hogy „ne alapozzák döntéseiket arra a feltevésre, hogy katonai beavatkozást hajtunk végre”.

Az Egyesült Államok ezt megelőzően ugyan figyelmeztette Bassár al-Aszad szíriai elnököt és a vele szövetséges Moszkvát, hogy az úgynevezett

szíriai „de-eszkalációs” zónában elkövetett cselekmények „komoly következményekkel járnak majd”, de úgy tűnik a kormányellenes lázadókat nem akarja megvédeni.

A felkelőknek küldött amerikai üzenet arra is kitér, hogy nekik kell eldönteniük, mi a helyes fellépés az Aszad-rezsim erőivel szemben.

Mint tudósítók megjegyzik, a szíriai polgárháború hét éve során Washington a CIA által menedzselt programban több-millió dollárt utalt át havi fizetésként és fegyvervásárlásra a Szabad Szíriai Hadsereg lázadóinak. Elemzők szerint a Trump-kormányzat tavalyi döntése nyomán leállt a finanszírozás.

A szíriai kormányerők az elmúlt hetekben offenzívát indítottak egyes délnyugati területek visszafoglalására.

Egy ideig csak a szíriai tüzérség vett részt a támadásban, de szombaton megjelentek az orosz légierő gépei – amelyek a korábbi offenzívák során kulcsfontosságú támogatást nyújtottak Aszad hadseregének.

A bombázások vették rá más ostromlott területeken a lázadókat arra, hogy alkukat kössenek a kormányerőkkel és elvonuljanak.

Szíria délnyugati része stratégiai fontosságú az Egyesült Államokkal szövetséges Izrael számára –

a zsidó állam itt meg akarja akadályozni az Aszaddal szövetséges Irán térnyerését és az év során több légitámadást is végrehajtott.

A térséggel szomszédos Jordánia közben aggódik amiatt, hogy hevessé válhatnak a zónában a harcok és intenzív diplomáciai tevékenységbe kezdett Moszkvával és Washingtonnal – írta a Hárec című izraeli lap.

A délnyugat elvesztése hatalmas csapás lenne a szíriai lázadóknak. 2011-ben Dera városában indult az először békés tiltakozás, amely az Aszad-rendszer elleni fegyveres lázadásba majd polgárháborúba csapott át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×