Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
331.38
bux:
117422.32
2026. január 13. kedd Veronika

A koronavírus tüneteit rakta interaktív térképre a Facebook

A megbetegedéssek vagy a halálozások száma alapján már sok térkép készült, de ez valami új. És egyelőre csak az Egyesült Államokra készült el.

Több mint egymillió amerikai Facebook-felhasználót kérdezett meg a Carnegie Mellon Egyetem az elmúlt két hétben a koronavírus-járványról, az egyedi adatokat csak a kutatók használják, az összesített számok alapján azonban a Facebook készített egy térképet.

Ezen nemcsak államonként, hanem megyénként is követhető, hogy az ott megkérdezett felhasználók milyen koronavírus-tüneteket észleltek magukon, sőt összevethetők az adatok azokéval, akik influenzaszerű tünetekről számoltak be.

Az adatokat lehet körzeti kórházak szerint is szűrni, így az is megjósolható belőle, hogy melyik egészségügyi intézményre nehezedik majd nagyobb nyomás a következő időszakban.

Kattintson a térképre!

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezetője úgy nyilatkozott, hogy a kétmilliárdos felhasználói bázist a kutatók szolgálatába állítják, hogy minél hamarabb és minél jobban meg lehessen érteni az új típusú koronavírust.

A Facebook folytatja a napi adatfelvételt, hogy a térképet folyamatosan frissíthesse, illetve a következő hetekben globális kiterjeszti a kérdőíves rendszert, így a cég reményei szerint a felhasználók segíthetnek a hatóságoknak és a kormányoknak, hogy időben reagálhassanak a következő hónapokban is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×