Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
322.89
bux:
145154.65
2026. október 16. péntek Gál

Háromszor már volt ilyen: aki a spanyol–francia-párharcot nyeri, az lesz az Európa-bajnok

Kedd este kilenc órától Spanyolország és Franciaország játszik az Európa-bajnokság döntőjébe jutásért, Münchenben. A két válogatott eddig négyszer találkozott egymással Eb-n, a Kékek „vezetnek”. Különösen az ő győzelmeiket hozó találkozók voltak emlékezetesek.

Talán mindössze egyszer ismétlődött meg a világ- és Európa-bajnokságok történetében az 1984-es eset: a döntőben, 0-0-nál, az addig a posztján a torna legjobbjának bizonyuló kapus gyermeteg hibája szinte eldöntötte a finálét, az esélyesebb csapat ellen veszített az addig önmagát jól tartó rivális. A Parc des Princes-ben, a döntő 57. percében a franciák kaptak egy vitatható szabadrúgást. Michel Platini jól, de közel sem védhetetlenül csavarta a bal sarok felé a labdát.

Luis Arconada, a spanyol kapus vetődött, szinte ráfeküdt a labdára, már a francia játékosok is fordultak vissza, helyezkedve az ellentámadás elhárítására. Ám hirtelen a tömeg eufóriában tört ki: a labda átcsúszott Arconada teste alatt, a kapus hiába próbált meg kétségbeesetten utána vetődni, már minden hiábavaló volt.

Ilyen rosszul aztán csak Oliver Kahn járt 2002-ben, a brazilok elleni vb-döntőben. A potyagól eldöntötte a párizsi finálét, noha Jean-Amadou Tigana fenséges passzából Bruno Bellone is lőtt még egy gólt, az már csak a hab volt a franciák tornáján. Franciaország, rendezőként, megnyerte az Európa-bajnokságot.

A 2000-es negyeddöntőben az összes gól az első félidőben esett, Zinédine Zidane találatát (33. perc) Gaizka Mendieta büntetőből kiegyenlítette (38. perc), majd Youri Djorkaeff még a szünet előtt (44. perc) újra előnyhöz juttatta a Kékeket. A második játékrész inkább a spanyoloké volt, ráadásul a 90. percben újabb tizenegyest kaptak.

Sokáig beszédtéma volt aztán Spanyolországban (is) Raúl hibája. Megosztotta a szurkolókat: a Real Madrid akkori hetesét védelmezőkre és támadókra. A mérkőzés másnapján megjelent madridi lapok egyértelműen Raúlt tették felelőssé a spanyol válogatott kieséséért. Az El Pais ezt írta: „Elérhető közelségben volt a csoda, de Raúl miatt elmaradt a happy end”. Az El Mundo szerint: „Raúl, az elkényeztetett, multimilliomos sztárocska a döntő pillanatban mondott csődöt. A megasztár bekerült a bukott hősök panteonjába”. A Marca igyekezett tárgyszerű maradni: „Raúl az égbe lőtte az álmainkat. Pont, kész, vége”. Az AS már kegyetlenebb hangot ütött meg: „Elmaradt a csoda, Raúl kivégezte Spanyolországot. A bíróval még boldogultunk valahogy, Raúl ellen nem volt esélyünk.”

Alfonso, a spanyolok egyik csatára érdekes aspektusra hívta fel a figyelmet: „Abban a pillanatban, amikor megkaptuk a második büntetőt, ránéztem Guardiolára és rögtön láttam, nincs olyan állapotban, hogy elvállalja a rúgást. Mire megfordultam, már Raúl állt a tizenegyespontra leállított labda mögött. Örök igazság, csak az vállalkozzon bármilyen feladat elvégzésére, aki bízik önmagában.”

Raúl önbizalmával ezek szerint nem volt baj, pedig nem játszott jól azon a tornán. A rajt előtti napon szuperszerződést kötő, a világ legjobban fizetett futballistájává váló Real-csillag kifacsarva érkezett a nagy tornára, a hazai bajnokság húsdarálója és a sikerrel végigvitt BL-csatározás láthatóan kifárasztotta. Ő volt annak a generációnak az egyik vezéralakja, nagyszerű futballisták voltak, de a spanyol válogatottal egyetlen nagy tornán sem jutottak a negyeddöntőnél tovább. A franciák ellenben – amúgy nem kevésbé szerencsésen, mint 1984-ben – megnyerték végül a 2000-es Európa-bajnokságot.

E két meccs között, 1996-ban, a leedsi Elland Roadon 1-1-es döntetlent játszott a két csapat. Youri Djorkaeff gólját José Luis Caminero kiegyenlítette a hajrában. Mind a két válogatott továbbjutott a legjobb nyolcba, ahol aztán a spanyolok tizenegyesekkel kiestek az angolok ellen, a franciák szétlövésben túljutottak a hollandokon, de az elődöntőben, egy újabb 120 perces 0-0 után, megint csak tizenegyespárbajban, elvéreztek.

Az eddigi egyetlen spanyol sikert a franciák elleni Eb-meccsen az „aranygeneráció” érte el 2012-ben Donyeckben, a negyeddöntőben. Érdekes, hogy a Kékeknél csereként beállt Olivier Giroud, aki most is kerettag. A mérkőzést Xabi Alonso döntötte el, aki a 19. percben akcióból, a 91. percben tizenegyesből vette be Hugo Lloris kapuját.

A fentiek alapján alaptétel: olyan ez a párosítás, mint amilyenné lett a Bajnokok Ligájában az utóbbi években a Real Madrid és a Manchester City találkozója. Amelyik csapat az egyenes kieséses szakaszban túljut a másikon, meg is nyeri a tornát.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×