„Akinek van érzéke, mindegy, hogy milyen a technikája, hogy milyen a gépe, jót csinál. A lényeg a látvány, illetve a látás, magyarul, hogy a gépet magad elé veszed, belenézel, és azt gondolod, hogy tudod, milyen képet csinálsz. Most persze ellentmondok magamnak, mivel én is ezt gondoltam nagyon sokáig. Legalább tíz-tizenöt év kell, míg az ember akkor is tudja, hogy milyen képet csinál, amikor még bele se nézett a gépbe. Ez nehéz dolog, de megtanulható, ha szorgalmasan fényképezünk” - véli a fotográfus.

„Nekem igazából szerencsém volt, mert mindig jó helyen voltam jókor, legalábbis úgy érzem. Nem gondolom magamról, hogy valami nagyon nagy fotós lennék. Egy kicsit mindig úgy tekintettem magamra, mint egy jó iparosra. Nem gondoltam, hogy művész vagyok abban az értelemben, hogy a saját akaratomat kellene rákényszerítenem valakire. Ha ő piros virággal akarja az esküvői képét, én megcsinálom piros virággal – viszont megmondom előre, hogy nem lesz jó” - fogalmazott Burger Barna.

„Az ember előbb-utóbb eljut egy olyan szintre, hogy azért hívják, mert tetszenek a képei, a megrendelő tudja, hogy miért hívja. Akkor már szívesen megyek” - mondta.

„Büszke vagyok arra, hogy sokat tanultam, sokat dolgoztam, sok mindent csináltam, tudom, hogy miből mit lehet előhozni. Azt a munkát szeretem igazán, amiből olyat tudok kihozni, amin még én is meglepődöm” - mondta a fotográfus.

„Amikor megkérdezik, hogy milyen fotós vagyok – portrés, természetfotós –, mindig azt mondom, hogy igazából egy jó fotós, nem ilyen vagy olyan. Az bármit fotóz, mindegy. A lényeg a tárgy maga, ami ott van, csak meg kell mutatnod, ahogy te látod, mint egy jó művésznek” - fogalmazott.

A neves fotográfus a betegségéről is beszélt az Óbudai Anziksznak.

„Lett egy betegségem, ide vagyok szögezve az ágyamhoz. Ez az egyik leggonoszabb betegség, amit ismer a tudomány. Izomsorvadás, ALS. Nem fáj semmim, tiszta a fejem, csak egyszerűen eltűnnek a testemről az izmok” - mesélte.

„Nem tudják, hogy mitől alakul ki, és megállítani sem lehet. Amennyire én tudom, a legtöbb ilyen betegség valamilyen oltás szövődménye. Nagyon sokat utaztam, és amikor jártam a világot, egyszerre kaptam hat-nyolc oltást, talán valamelyiknek a mellékhatása a betegségem. Ez nagyjából arról szól, hogy a központi idegrendszer kiadja a parancsot, hogy emeld föl a kezed, de az a neuron, ami elviszi a parancsot az izomhoz, azt mondja, hogy nem. Ha két évig nem használsz egy izmot, akkor az elsorvad. Lehet élni kerekesszékben meg fekve. A torna sem segít. Ez egy olyan betegség, aminek az orvostudomány történetében nincs gyógyult esete. Egy kísérleti gyógyszer van rá, más semmi. Olyan van, akinél megállt a folyamat, Steven Hawking ezzel él negyvenegy éve. Kicsit kilátástalan történet, próbálok saját magamban rájönni, hogy mi az, ami okozta, vagy mi az, amiért kialakult. Régen azt gondoltam, hogy van egy orvos, bemegyek hozzá, ad egy gyógyszert, és meggyógyulok a kórházban. Ez az én betegségemre nem igaz” - mondta Burger Barna.

Arra a kérdésre, hogy mit tesz, úgy válaszolt: „gondolkodom, próbálok rendet tenni a fejemben, és átalakítottam az étrendemet.”

„A hús jó. Sokat olvasok erről. A statisztika szerint ennél a betegségnél egytől öt évig becsülhető a túlélés a tünetek megjelenésétől. Nálam másfél éve kezdődött. Egy bokatörést tud kezelni az orvostudomány, de azt nem tudja elfogadni, hogy én attól talán meggyógyulhatok, ha a fejemben kitisztítom a dolgokat. Nekem is nagyon furcsa ez, fél éve még nem tudtam volna elfogadni, ha valaki erről beszél velem. A lényeg, hogy nem adom fel, mentálisan jól vagyok” - fejtette ki.

„Számomra, aki minden héten utaztam, most beszűkült a világ erre a nyugágyra, ez az egész univerzum, és teljesen jól elvagyok. Ez a lehető legkíméletlenebb betegség, mert azelőtt meghalsz, mielőtt eltemetnének. Nagyon nehéz, de sokat segít, egy csomó mindent tanultam általa. Fél éve itt ülök, és nyilván azt gondolom, hogy meg fogok gyógyulni valamilyen szinten. Sok mindenen gondolkodom. Azt érzem, hogy ha valahogy leállítom a betegség folyamatát, akkor következik egy olyan élet, ami egészen más, mint ami eddig volt.

„Én egy nyugodt pali vagyok, a mostani helyzetemben meg különösen afelé tendálok, hogy még nyugodtabb legyek. Hova rohanjak? Idő mindenre van, abszolút csak a jelenben levés a fontos. Nem sokat foglalkozom a múlttal, de hogy mi lesz, azzal meg abszolút nem. Bízom benne, hogy minden úgy lesz, ahogy lenni kell. Nem vagyok vallásos ember, soha nem is voltam, de valamiben hinni kell. Máshogy látom az életet. Ilyen helyzetben, amilyenben én most vagyok, rájön az ember, hogy mi a fontos” - fogalmazott Burger Barna.

„Közben a fejedre oda kell figyelni, mert annak rendben kell lennie. Nem is tehetek másképp, mert itt van a három gyerek. Napi szinten kell velük lenni, ők elfogadnak, nagyon sokat segítenek nekem. Fanni nélkül sem menne, minden pillanatban velem van. Rájöttem, hogy amiről eddig úgy gondoltam, hogy fontos, az most teljesen indifferens és lényegtelen kérdés. Azt is látom, ki a barát. Ez nagy dolog. Érzelmesebb lettem, sokkal jobban átélem a dolgokat. Nagyon fontos a család, a szeretet, az, hogy valójában megéljük a dolgokat, hogy hagyjunk mindennek időt – nem kell kapkodni, mindent szép lassan. Nem mintha bánnám, ami ezelőtt volt, mert az úgy volt jó” - véli a neves a fotográfus.