Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.63
bux:
143779.99
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Rákóczi Szövetség: több mint négyezer diák ünnepelhet határon túl október 23-án

Száz Kárpát-medencei középiskola több mint négyezer diákja utazhat október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni - közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel.

A szervezet harmadik alkalommal hirdette meg idén ősszel a Kárpát-medencei középiskolák számára az október 23-i diákutaztatási programot. A program célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik ország magyar középiskolájához, és ott közösen ünnepeljenek október 23-án.

A program kiemelt célja az is, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

Az utazást pályázati formában hirdette meg a szövetség, bármely Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhetett.

Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, ehhez a Rákóczi Szövetség a diákok számától függően legfeljebb 200 ezer forint értékű utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak - olvasható a közleményben.

A diákutaztatási program mellett a Rákóczi Szövetség a hagyományos Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepség-sorozatra október 21. és 23. között 1300 egyetemistát és középiskolást vár Budapestre.

Címlapról ajánljuk

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×