Miközben országszerte a sárgamellényesekből, középiskolásokból és egyetemistákból, valamint klímaaktivistákból és antifasisztákból álló menetekben százezrek tiltakoztak békésen a rendőrség által engedélyezett és biztosított útvonalakon, arcukat álarccal eltakaró, fekete ruhás fiatalokból álló vandálcsoportok behatoltak középületekbe, ahol gyújtogattak, mások üzleteket fosztogattak, barikádokat emeltek bérkerékpárokból és kordonokból, amelyeket aztán felgyújtottak.
A francia Kereskedők és Forgalmazók Szövetsége szerint a francia nagyvárosokban szombaton mintegy 1500 üzletet fosztottak ki.
Több mint 1800 embert vettek őrizetbe, több mint 500 rendőr, csendőr és tűzoltó sérült meg az összecsapásokban – jelentette be Laurent Nunez belügyminiszter az X közösségi oldalon. Párizsban szombaton 855 embert állítottak elő, amire korábban soha nem volt példa.
A randalírozók elsősorban a francia köztársaság szimbólumait támadták meg: a déli Marseille-ben, az északi Lille-ben, a nyugati Angers-ben és a délnyugati Bordeaux-ban a polgármesteri hivatalokba vagy a prefektúrákra hatoltak be, az épületeket feldúlták vagy felgyújtották. A közép-franciaországi Lyonban a főtéren található turisztikai hivatal irodáját gyújtották fel. A déli Limoges-ban a XIX. században épült városháza nagy része megsemmisült a lángokban.
Párizsban Emmanuel Grégoire szocialista polgármester szerint „egész utcákat módszeresen feldúltak" a belvárosban, helyettese, Lamia El Aaraje pedig kiemelte: a rendőri erőknek nem voltak megfelelő eszközei ahhoz, hogy véget vessenek az éjfélig tartó fosztogatásoknak.
Guillaume Guérin, Limoges jobboldali polgármestere is szóvá tette, hogy a rendőrségnek „hiányoztak a forrásai", és „visszavonult" a huligánokkal szemben.
Marseille polgármestere, a baloldali Benoît Payan már szombat délelőtt a kormányt tette felelőssé a rombolásokért, amelyek már a tüntetések előtt elkezdődtek.
„Tudni akarom, mi történt. Azt akarom tudni, hogy miért tudtak emberek büntetlenül törni-zúzni" – fogalmazott.
Az ellenzék részéről a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés és a Zöldek vasárnap lemondásra szólították fel a belügyminisztert a nem megfelelő rendfenntartói intézkedések miatt.
A Nemzetgyűlés elnöke, az elnöki párthoz tartozó Yaël Braun-Pivet bejelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolja az erőszakos cselekmények és a rendfenntartási stratégia kivizsgálásra.
A szombati országos demonstráció szervezőinek az volt a célja, hogy a középiskolásoknak a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt egy hónapja tartó tiltakozó megmozdulásaira építve, a szakszervezetek támogatásával egyesítse a diákokat más elégedetlen társadalmi csoportokkal, az egykori sárgamellényesekkel, a gazdákkal vagy a klímavédőkkel. Országszerte a rendőrség szerint több mint félmillióan, a szervezők szerint 800 ezren vettek részt a békés megmozdulásokon, Párizsban a 110 ezres menet incidensek nélkül vonult végig délután a városban.
Szombat este a legnagyobb francia szakszervezet, a CGT további békés demonstrációkra szólított fel, és november 5-re országos sztrájknapot hirdetett.
A kormány egyértelműen a radikális baloldali Engedetlen Franciaország nevű parlamenti pártot és vezetőjét, a párizsi menetben felvonuló Jean-Luc Mélenchont tette felelőssé az erőszak elszabadulásáért.
„Csoda, hogy a mérleg nem súlyosabb" – mondta Sébastien Lecornu miniszterelnök szombat éjjel egy párizsi utcán, ahol támogatásáról biztosította a rendőröket. A kormányfő felszólította Mélenchont, hogy „válasszon tábort, a köztársaság és így a rendőrség, illetve a rendbontók" között.
A fél év múlva esedékes elnökválasztáson a felmérések szerint jelenleg legesélyesebbnek számító jelölt, Marine Le Pen is az Engedetlen Franciaországot hibáztatta az indulatok elszabadulása miatt.
„A jogos társadalmi követeléseket ismételten túszul ejtette a szélsőbaloldal és Jean-Luc Mélenchon képviselői, akik beszédeikkel az erőszakot legitimálva, a rendet elnyomásnak, a rendetlenséget pedig jogként kezelve, az országot a káoszba akarják taszítani" – írta az X-en a legnagyobb ellenzéki párt elnökjelöltje.
Az elnöki hivatal vasárnap bejelentette, hogy Emmanuel Macron államfő este televíziós beszédet mond.
A köztársasági elnök szombat este az X-en jelezte, hogy „akik megtámadták a prefektúrákat és a boltokat, sőt még a polgármesteri hivatalainkat is kifosztották, azok ellen eljárás indul és büntetést kapnak".
„Mindannyian összefogunk a káosz terjesztőivel szemben, akik csak az intézményeink lerombolására törekednek" – írta az elnök.



